Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia vezetője nyerte az EY világversenyét
Rubens Menin, a brazíliai MRV Engenharia e Participações S.A (MRV) alapító elnöke nyerte el az EY Az Év Üzletembere nemzetközi díjat, az EY World Entrepreneur of the Year idei döntőjén. A Monte-Carlóban tartott fináléba 49 ország győztesei kerültek be. Magyarországot a verseny hazai nyerteseként Váradi József, a Wizz Air alapító-ügyvezetője képviselte a világ legjobb üzletemberei között.
Rubens Menin 1979-ben, mindössze 21 évesen alapította meg az MRV nevű építőipari cégét, arra a felismerésre alapozva, hogy rengeteg brazil számára elérhetetlennek számított a lakástulajdon megszerzése. A vállalat mára Latin-Amerika legnagyobb ingatlanfejlesztőjévé vált az eladott lakások számát tekintve, Brazíliában pedig a legnagyobb olyan fejlesztő, amely az alacsony jövedelműeknek épít otthonokat. Az MRV 2017-ig több mint 320 ezer házat és lakást épített fel, amelyek több mint egymillió ember számára biztosítanak lakhatást.
„Egész életemben azt a célt követtem, hogy azok számára is lehetővé tegyem a saját otthont, akiknek ez elérhetetlen álomnak tűnt csupán. Nagyon büszke vagyok az elismerésre, de ez korántsem jelenti a munkám végét. Hiszek abban, hogy a gazdasági erő nemcsak a gazdagságról szól, hanem a társadalmi fejlődésről is, amit az MRV örökségeként a következő generációknak is szeretnék átadni” – tette hozzá Rubens Menin.
Magyarországot, az EY Az Év Üzletembere díjat 2017-ben elnyerő Váradi József, a Wizz Air alapítója és ügyvezetője képviselte a világversenyen. Váradi József 2003-ban alapította meg a Wizz Airt. A cég mára Közép-Kelet-Európa legnagyobb diszkont-légitársaságává vált, közel 18 százalékos piaci részesedéssel és mintegy 4000 dolgozóval.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >