Rózsaszín Samsung telefonokkal a mellrák ellen

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 15. 00:00

A cég tavaly 1,1 millió dollárt gyűjtött össze a betegség ellen küzdő különböző alapítványok javára, idén még többet szeretne áldozni erre a célra.

Magyarországon Schell Judit
színésznő segítségével indult el
a márka mellrák ellenes országos kampánya,
amelynek köszönhetően folyamatosan tájékoztatják
a nőket a megelőzéséről, a szűrés
fontosságáról.
A Samsung emellett mobil
szűrőállomást is működtet, amely idén
december közepéig Esztergomba, Pápára,
Ajkára, Hajdúszoboszlóra, Karcagra, Gyöngyösre,
Gödöllőre, Ceglédre, Kiskunfélegyházára,
Paksra, és Dombóvárra fog majd megérkezni.
A programhoz kapcsolódó oldalon, a www.mobilszures.hu
honlapon a felmerülő kérdésekre, problémákra
igyekeznek választ adni a rendelkezésre álló
szakértők.

A vállalat termékei is
hozzájárulnak a mellrák ellenes küzdelemhez.
A limitált szériában kapható, rózsaszín
Samsung F480, U800 illetve L310 telefonok eladásából
ugyanis 3000 forintot a mellrák elleni küzdelemre fordít
a cég, amelyet még további pénzadománnyal
is kiegészítenek. "Ezek a telefonjaink havonta
emlékeztetik tulajdonosukat az önvizsgálatra
illetve videós útmutatóval segítik ennek
megfelelő elvégzését. A készülékek
tulajdonosai ezekkel a beépített funkciókkal
jobban oda tudnak figyelni az egészségükre."
– hangsúlyozta Kunos Balázs, a Samsung Electronics
Magyar Zrt. Telekom üzletágának vezetője.
Az
eladásokból befolyt bevételek segítségével
lehetővé válik egy digitális mammográf
beszerzése a Zala Megyei Kórháznak, továbbá
Hajdú-Bihar megyében – Hajdúböszörmény,
Hajdúhadház és Polgár környékén
– 75.000 nő juthat el az illetékes szűrőközpontba. A
Samsung az önkormányzatok és OEP által
szervezett külön buszjáratok finanszírozását
vállalja két millió forint értékben. 

Kapcsolódó cikkeink