Rossz hír érkezett a szőlőről is

Túl korán érett be a termés
Az öntözetlen tőkéken jóval korábban érett be a termés, ráadásul a szőlőszemek sok helyen elmaradnak az átlagos mérettől, és a szüretelhető mennyiség is kisebb a megszokottnál. Ugyanakkor kedvező hatása is volt a pusztító hőségnek: a csapadékos, nedves időjárást kedvelő kártevők kevésbé pusztították az ültetvényeket, mint szokták, írja a Világgazdaság.
A szárazság Franciaországban nagyobb problémát jelentett, mint a spanyol, az olasz és a portugál borvidékeken. Ennek oka, hogy arrafelé a szőlők 10 százaléka öntözött. A szakértők az új szőlőfajták nemesítését javasolják, amelyek jobban alkalmazkodnak a klímaváltozás jelentette kihívásokhoz. A termelők most abban bíznak, hogy ősszel több eső esik, mivel ha tavasszal is tartósan száraz lesz az időjárás, a tőkék kiszáradnak.
Magyarországon sem jobb a helyzet
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az átlagosnál alacsonyabb szőlőtermést vár, ezért a köztestület szerint indokolt lenne a szőlőárak érdemi emelése.
A szakértők szerint az idei év szőlőtermése várhatóan nem haladja meg a 3,7 millió mázsát, a július végére vonatkozó készletbecslés szerint pedig a pincékben tárolt 2,7 millió hektoliteres bormennyiség jóval alacsonyabb a megszokott borpiaci év végi átlagnál. A HNT ezért legalább 10-20 százalékos termelői szőlőár-növekedést tart indokoltnak, jegyzi meg a VG cikke.
Kapcsolódó cikkeink
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: új hitelkonstrukcióval támogatja a kormány legkisebb gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: a tájban tárolt vízkészletek növelésével tudnak segíteni a gazdáknak az Alföldön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >