Rontotta növekedési előrejelzését a német kormány
Lefelé módosította gazdasági előrejelzését a német szövetségi kormány, a szerdán bemutatott prognózis szerint Németország hazai összterméke (GDP) a korábban valószínűsített 4,4 százalék helyett 3 százalékkal növekedhet az idén.
Az Európai Unió (EU) legnagyobb gazdaságának fejlődése a koronavírus-világjárvány alakulásától függ – emelte ki berlini tájékoztatóján Peter Altmaier gazdasági miniszter. A napi új regisztrált fertőződések száma reménykeltően csökken, de az eddigieknél fertőzőképesebb, új vírusmutációk terjedése súlyos veszélyt jelent, ezért továbbra is komoly a helyzet – tette hozzá.
Kifejtette: a kormány azzal számol, hogy a 2020-ban elszenvedett 5 százalékos GDP-csökkenés után az idén beindul a növekedés, de az egyelőre február közepéig elrendelt országos zárlat miatt a tavaly ősszel készült előző prognózishoz képest hosszabb lesz a kilábalás.
A német gazdaság teljesítménye így nem egy év múlva, hanem 2022 közepén érheti el a járvány előtti szintet.
A miniszter hangsúlyozta: a válságkezelés tapasztalatai megmutatták, hogy a szociális piacgazdaság modellje kiállja a próbát. A rövidített munkaidő intézményének kiterjesztésével és a vállalatoknak nyújtott támogatásokkal állások millióit sikerült megmenteni. Így a munkanélküliség továbbra is viszonylag alacsony lehet, a tavalyi 5,9 százalékról 5,8 százalékra csökkenhet, és a több mint 83 milliós országban átlagosan 44,8 millióan lehetnek munkaviszonyban 2021-ben.
Peter Altmaier rámutatott, hogy a szövetségi kormány minden korábbinál nagyobb szabású gazdasági stabilizációs és növekedésösztönző programot indított el a járvány nyomában keletkezett válság kezelésére. A vállalatoknak már mintegy 80 milliárd euró támogatást juttattak, további 23 milliárd eurót fordítottak a rövidített munkaidő intézményének részeként biztosított fizetéskiegészítésre, és több tízmilliárd euróval támogatják a „jövőbe mutató” ügyekben, például a mesterséges intelligencia és a kvantumtechnológia területén indított fejlesztéseket.
A kormányzati szerepvállalásnak is tulajdonítható, hogy az ipar teljesítménye az utóbbi hónapokban igen erőteljes volt. Ugyanakkor a szolgáltató szektor rendkívüli mértékben megszenvedi a járványügyi korlátozásokat, de az állami támogatások révén valószínűleg nem alakul ki „nagyon nagy csődhullám” – mondta a miniszter.
Az idén már minden ágazatban élénkülés várható, a lakossági fogyasztás a tavalyi 6 százalékos csökkenés után 3,6 százalékkal nőhet, a bruttó bérek pedig a tavalyi 0,4 százalékos csökkenés után 3 százalékkal emelkedhetnek. Az export a 2020-ban végbement 9,9 százalékos visszaesés után 6,4 százalékkal, az import a tavalyi 8,6 százalékos visszaesés után 7,2 százalékkal növekedhet az új előrejelzés szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >Németországban egyre több vásárlót vonzanak az élelmiszerek a drogériákba
Egyre nagyobb szerep jut a drogériák élelmiszer-kínálatának a német fogyasztók…
Tovább olvasom >Javult a GfK májusra vonatkozó német fogyasztói hangulatindexe
Az elemzők által várt romlás helyett javult a nürnbergi GfK…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május közepétől jöhet a drogériák árcsökkentése: 30 termékkategóriában mérséklődhetnek az árak
Újabb hatósági beavatkozás készül a hazai kiskereskedelemben: a kormány 30…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >