Romlott hússal etették a világot a brazilok
Óriási botrány rengette meg az amúgy is megrendült brazil gazdaságot: a múlt héten kiderült, hogy több mint 30 húsfeldolgozó nagyvállalat elfogadhatatlan minőségű vagy szalmonellával fertőzött húst adott el szerte a világban éveken át – írja az origo. A brazil rendőrség közel 200 telephelyen razziázott, és egy tucat embert letartóztattak, az ügyben a legnagyobb exportőrök is érintettek. A brazil elnök – hogy mentse a menthetőt – sajtónyilvános vacsorára hívta azoknak az országoknak a diplomatáit, ahová a legtöbb húst adják el.
Krumplit, kartondoboz-maradványokat, sőt szalmonellát is találtak azokban a brazil csirke- és marhahússzállítmányokban, amelyeket a közelmúltban vizsgált meg a helyi rendőrség a legnagyobb húsfeldolgozó vállalatok üzemeiben.
Az eredmények a múlt héten kerültek nyilvánosságra, és az ügyből óriási nemzetközi botrány kerekedett, annál is inkább, mert Brazília a világ legnagyobb húsexportőre.
A döbbenetes jelentés szerint még a legjelentősebb nagyvállalatoknál is rengeteg pocsék minőségű húsról derült ki, hogy minőségük évek óta még az alapvető higiéniai követelményeknek sem felelt meg, de ezt csalással, korrupcióval elfedték.
A nyomozás azt is kiderítette, hogy az érintett húsfeldolgozók több mint 30 kormányzati ellenőrt fizettek le, hogy ne tegyenek jelentést a valós helyzetről.
Körülbelül egy tucat embert vettek őrizetbe, és eddig 30 brazil húsipari nagyvállalatról derült ki, hogy részesei a botránynak. Három gyárat azonnal bezárattak, és 21-et szoros megfigyelés alatt tartanak a hatóságok.
A botrány hatására Michel Temer brazil elnök a napokban sajtónyilvános vacsorán látta vendégül a legnagyobb vásárlónak számító országok diplomatáit, ahol igyekezett megnyugtatni őket a brazil hús jó minőségével kapcsolatban. Blairo Maggi mezőgazdasági miniszter teljes körű vizsgálatot ígért, és azt kérte a lakosságtól, hogy ne általánosítsanak az üggyel kapcsolatban.
Az érintett vállalatok – köztük a legnagyobb exportcégek – egész oldalas hirdetésekben és televíziós reklámokban igyekeznek csitítani a kedélyeket, kérdés, mekkora sikerrel járnak, miközben nap mint nap újabb részletek derülnek ki a megvesztegetésekről.
Húsbolt Rio de Janeiróban
Forrás: AFP/Yasuyoshi Chiba
Az érintett húsfeldolgozó gyárak ráadásul iskoláknak is szállítanak Brazíliában, külföldön pedig a legtöbb húst Kínába és Hongkongba exportálják.A listán a harmadik helyen áll az Európai Unió, amely a múlt hét végén azonnal részletes jelentést kért a vizsgálatokról a brazil hatóságoktól.
Az USA tavaly közel 300 millió dollár értékben importált húst Brazíliából, olyan nagy láncok is, mint a Wal-Mart. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van…
Tovább olvasom >Szorosabb gazdasági és turisztikai partnerségre számíthatunk Montenegróval
Montenegró Magyarország számára kiemelten fontos partner, és a magyar kormány…
Tovább olvasom >Tovább drágítja a narancslevet a gyenge brazil termés
A világ legnagyobb narancslétermelőjének számító Brazília friss előrejelzése szerint mintegy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >