Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az EU-ban augusztusban
Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban – derült ki az Európai Bizottság előzetes gyorsbecsléséből.

Csökkent a fogyasztói bizalom Európában.
A 19 országot tömörítő eurózónában 0,9 ponttal, mínusz 5,3 pontra csökkent augusztusban a fogyasztói bizalmi index. Elemzők kevésbé romló mutatóra, mínusz 5 pontra számítottak.
Az Európai Unió 27 tagállamában 0,7 ponttal, mínusz 6,3 pontra süllyedt a fogyasztói bizalmi index augusztusi értéke.
Augusztusban egyebek között a gazdasági hangulatindex (ESI) már a hatodik egymást követő hónapban nőtt, az EU-ban 0,9 ponttal 118 pontra, az euróövezetben pedig 1,1 ponttal 119 pontra emelkedett. Mindkét mutató az adat jegyzésének kezdete, 1985 óta a legmagasabb. A foglalkoztatási várakozásokat tükröző mutatószám (EEI) az EU-ban 111,6 ponton, az euróövezetben pedig 111,7 ponton stagnált.
Az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyek főigazgatósága (DG ECFIN) által havi rendszerességgel közölt adat mintegy 23 ezer háztartás telefonos megkérdezésén alapul. A válaszadási skála mínusz 100 és 100 között mozog.
Az euróövezet GDP-jének több mint felét adja a lakossági fogyasztás.
A végleges augusztusi adatot augusztus 30-án ismertetik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >Fokozódó feszültségek között lavíroznak a hazai cégek
Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés…
Tovább olvasom >Orosz uborka önti el uniót: feszül a lengyel termelők piaca
Bár az Európai Unió az orosz mezőgazdasági termékekre vonatkozó szankciós…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >