Romániában tizedével csökkent az élelmiszer-fogyasztás
Tömeges elbocsátások történtek az elmúlt egy év leforgása alatt az élelmiszeriparban azt követően, hogy 10 %-kal visszaesett a romániai lakosság élelmiszer-fogyasztása.
Alaposan megérezte a válságot az elmúlt tizenkét hónapban a romániai élelmiszeripar: miután forgalmuk 10 százalékkal visszaesett, az ágazatban dolgozó 170 ezer alkalmazott közül 15 ezren váltak munkanélkülivé. A legnagyobb mértékben a húsfeldolgozók, az édesség-, illetve üdítőital-gyártók kényszerültek elbocsátásokra.
Dragos Frumosu, az élelmiszer-ipari alkalmazottakat tömörítő szakszervezet elnöke elmondta: az elbocsátások oka, hogy több egység is bezárta kapuit, ugyanakkor a forgalom viszszaesése miatt sok munkáltató átszervezte a tevékenységét, amelynek során alkalmazottaktól vált meg. A szakszervezeti vezető pedig a jövőre nézve sem derűlátó, mint fogalmazott, hamarosan újabb gyártócégek tesznek majd lakatot a kapuikra vagy csökkentik a termelést, ami pedig a tömeges elbocsátások mellett az importtevékenység növekedéséhez, illetve drágulásokhoz vezet.
A sörgyártók pedig úgy tűnik, még ennél is nagyobb bajban vannak. Az elmúlt időszakban mért magas hőmérsékletek ellenére az idei második fél év sem alakul a számukra kedvezően, sőt 12 százalékos visszaesést regisztráltak a tavalyi év hasonló periódusához viszonyítva, miközben tavaly nyáron már 14 százalékkal esett vissza a forgalmuk az előző év hasonló periódusához képest. A piaci körülményekre hivatkozva pedig a balázsfalvi Bergenbier sörgyár tulajdonosa, a CVC Capital Partners befektetési alap vezetői máris azt fontolgatják, hogy bezárják az üzemet, ami által újabb 170 személy válna munkanélkülivé – írja a kronika.ro nyomán a Magyar Nemzet Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >