Romániában tíz megyét érint az afrikai sertéspestis
Romániában már tíz megyét érint a 41-ből az afrikai sertéspestis járvány a korábbi nyolc után, 156 településen összesen 725 gócpont szerepel a hatóságok nyilvántartásában – közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság.
A hatóság összegzése szerint eddig összesen 117 704 sertést pusztítottak el azokon a kereskedelmi farmokon és magángazdaságokban, ahol felütötte a fejét a járvány.
Románia észak-nyugati részén továbbra is három megyét érint a járvány: Szatmár, Bihar és Szilágy megyében bukkantak eddig a kórokozóra. A járvány az ország dél-keleti részén terjed jobban, az eddigi öt megye (Tulcea, Braila, Constanta, Ialomita és Galati) mellett a Duna-parti Calarasi és a román fővárost körülvevő Ilfov megyében is megjelent az afrikai sertéspestis.
Romániában először tavaly július végén mutatták ki a kórokozót Szatmárnémetiben. Az észak-nyugati részen 14 település érintett, több mint 1300 házi sertést kellett megsemmisíteni. A dél-keleti részen 142 településen több mint 46 200 sertést pusztítottak el a háztáji gazdaságokban, nyolc kereskedelmi farmon pedig további 70 ezer állatot öltek meg.
A hatóságok felszólították a lakosságot, hogy minden gyanús esetet jelentsenek, hogy idejében lépni tudjanak a kórokozó terjedésének megfékezése érdekében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Nébih: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések…
Tovább olvasom >Nagy István: óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus megfékezésében
Óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >