Romániában tavaly 4,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Romániában tavaly 4,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint a 2021-es évhez mérten – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A tavalyi 4,4 százalékos növekedés főleg az üzemanyag-kereskedelem 9,6 százalékos bővülésének köszönhető, de a nem élelmiszerekből is 4,5 százalékkal többet adtak el a vizsgált időszakban, míg az élelmiszerek, italok és dohánytermékek értékesítése 1,4 százalékkal emelkedett.
Tavaly decemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint 3,6 százalékkal nőtt az előző év utolsó hónapjához mérten, a kiigazított érték szerint a bővülés 3,8 százalék volt. Tavaly novemberhez képest a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint 7,5 százalékkal bővült, a kiigazított érték szerint pedig 1,4 százalékkal emelkedett. A belföldi fogyasztás egyik legfőbb mutatójának számító kiskereskedelmi forgalom 2021-ben 10,1 százalékkal emelkedett az előző évivel összevetve Romániában, miután 2020-ban 2,2 százalékkal nőtt 2019-hez képest.
Kapcsolódó cikkeink
Közel 10 százalékkal nőtt az utasforgalom a romániai repülőtereken 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kivonul Romániából az ország legnagyobb kendertermesztője, a holland HempFlax
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megnyitotta első romániai boltját a német drogérialánc, a BIPA
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

