Romániában a turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent februárban
Februárban a turisták és a vendégéjszakák száma is csökkent Romániában az egy évvel korábbihoz képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
A hivatalos szálláshelyen legalább egy éjszakát eltöltő látogatók száma 3,5 százalékkal, az egy évvel korábbi 847,5 ezerről 817,6 ezerre csökkent februárban. A vendégéjszakák száma 3,4 százalékkal, 1,629 millióról 1,575 millióra esett vissza.
A belföldi turisták száma 4,5 százalékkal, 683,2 ezerre csökkent, míg a külföldieké 1,7 százalékkal, 134,4 ezerre nőtt. A nemzetközi turizmus terén mutatkozó élénkülés az Ázsiából érkező turistáknak volt köszönhető, akiknek a száma 37,8 százalékkal nőtt, miközben az európai, észak-amerikai és afrikai látogatók száma 1,4, 10,8, illetve 9,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Az év első két hónapjában a turisták száma 3 százalékkal, míg a vendégéjszakák száma 4,2 százalékkal volt nagyobb Romániában, mint 2024 azonos időszakában.
Kapcsolódó cikkeink
Őszi belföldi kampányt indít a Visit Hungary
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Visit Hungary: Nyíregyháza és Varsány is sikeresen szerepelt a Virágos városok és falvak idei versenyén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az ibis & TRIBE Budapest Stadium Hotel a világ legfenntarthatóbb szállodái között
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >