Romániában 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi év első tizenegy hónapjában
Romániában a nyers adatok szerint 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene tavaly az első tizenegy hónapban 2021 azonos időszakához mérten – közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladása pedig 1,7 százalékkal nőtt
A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 5,2 százalék volt a vizsgált időszakban. A tavalyi első tizenegy hónapban a nyers adatok szerinti növekedés főleg az üzemanyag értékesítésének köszönhető, amely 9,4 százalékkal bővült. A nem élelmiszerekből 4,5 százalékkal többet adtak el, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek eladása pedig 1,7 százalékkal nőtt.
Tavaly novemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint 4,4 százalékkal bővült, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 3 százalékkal nőtt 2021 tizenegyedik hónapjához mérten. Októberhez képest a kiskereskedelmi forgalom volumene 2 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, ugyanakkor a kiigazított érték szerint 0,1 százalékkal csökkent.
2021-ben a teljes évben 10,1 százalékkal emelkedett Romániában a kiskereskedelmi forgalom az előző évivel összevetve, miután 2020-ban 2,2 százalékkal emelkedett 2019-hez képest.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács: akciós termékként csak magyar tej kerüljön a polcokra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Schwarz Csoporté lehet a romániai La Cocoș
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: A hóhelyzet alakította a boltok forgalmát januárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


