Romániában 26,5 százalékkal csökkent a légi utasok száma az első fél évben
Az első fél évben 26,5 százalékkal csökkent Romániában a légi utasok száma a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
A repülőtereket 2 997 000 utas vette igénybe január és június között a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 4 077 800 utashoz képest. A második negyedévben az utasok száma 2 080 500 volt, ami azt jelenti, hogy az utasok nagy része a második negyedévben utazott, amikor már enyhítettek a járványügyi korlátozásokon.
Az első fél évben a legtöbb utas, 1 933 800 a bukaresti Henri Coanda-Otopeni nemzetközi repülőtéren járt. A második legnagyobb forgalmú légi kikötő a kolozsvári volt, amelyet 382 700-an használtak, harmadik a temesvári 161 ezerrel.
A legtöbb utas Londonból, Madridból, Isztambulból, Frankfurtból, Milánóból, Amszterdamból, Dortmundból, Barcelonából, Dubaiból és Párizsból érkezett a romániai repülőterekre. Romániából a legtöbben Londonba, Isztambulba, Amszterdamba, Milánóba, Madridba, Frankfurtba, Dortmundba, Barcelonába, Párizsba és Rómába utaztak.
A belföldi forgalom 50 százalékát a bukaresti repülőtér, 16 százalékát a kolozsvári és 14 százalékát a temesvári bonyolította le.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felértékelődik az utasbiztosítás szerepe 2026-ban a focivébé miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Utazási irodák szövetsége: a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Erő a kraftban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mit vigyél egy kisállat-termékeket forgalmazó áruházba – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

