Romániában 12,4 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma májusban
Romániában 12,4 százalékkal nőtt az országba látogató külföldi turisták száma májusban a tavalyi év azonos időszakához képest – írta Radu Oprea gazdasági miniszter közlése alapján a Profit.ro.
A tárcavezető ismertetése szerint a külföldi turisták zöme Olaszországból, Németországból és Franciaországból érkezett, ahol a bukaresti tárca több turisztikai kampányt is lebonyolított Románia természeti szépségeiről. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy a kampányok eredményesek, ezért a jövőben Nagy-Britanniában is turisztikai desztinációként népszerűsítik az országot.
Radu Oprea arra is kitért, hogy a friss statisztikák szerint az országba turistaként látogató külföldiek száma meghaladja azokét, akik üzleti útra érkeznek Romániába.
A gazdaságért, vállalkozásokért és turizmusért felelős miniszter az Országos Statisztikai Intézet (INS) friss adataira hivatkozva elmondta, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest májusban a vendégéjszakák száma is nőtt 8 százalékkal.
Az INS májusban még arról számolt be, hogy 2024 első negyedévében 8,8 százalékkal nőtt éves összevetésben a külföldi turisták száma. Márciusban már 13,8 százalékkal több külföldi turista vette igénybe a romániai szálláshelyeket, és a vendégéjszakák száma is nőtt 8,3 százalékkal.
Romániában a turisták zöme Bukarestet, a fekete-tengeri üdülőtelepeket is magába foglaló Konstanca megyét, valamint az erdélyi Brassó és Kolozs megyét keresi fel.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >Tavaly kilenc százalékkal nőtt a Lidl forgalma Romániában
A Lidl Romania 2024-ben erőteljes növekedést könyvelhetett el: az üzletlánc…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >