Romániában 12 megyét és több mint 200 települést érint az afrikai sertéspestis
Romániában a korábbi adatokhoz képest kettővel több, 12 megyét érint az afrikai sertéspestis, amely már 207 településen van jelen és csaknem 900 fertőző gócpontról tudnak a hatóságok – közölte csütörtökön a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság.
A közlés szerint eddig 232 ezer 722 állatot pusztítottak el, azokban a gazdaságokban, ahol megjelent a kórokozó.
Románia észak-nyugati részén továbbra is három megyében van jelen az afrikai sertéspestis, így Szatmár, Szilágy és Bihar megyékben, ahol összesen 13 települést érint. Ebben a régióban 1375 háztáji sertést pusztítottak el.
Az ország dél-keleti részén továbbra is jóval elterjedtebb a vírus, összesen 194 település szerepel a nyilvántartásban Tulcea, Konstanca, Braila, Ialomita, Galati, Calarasi, Ilfov, Buzau és Giurgiu megyében. A legtöbb fertőző gócpontot, több mint fél ezret Tulcea megyében fedezték fel.
Csütörtökön Bukarestben tárgyalt a román hatóságokkal Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos, aki anyagi támogatást ígért Romániának az afrikai sertéspestis elleni küzdelméhez. A biztos szerint Romániában jól működik a kórokozó terjedésének figyelemmel kísérésére létrehozott rendszer, szerinte ezt bizonyítja a számos fertőző gócpont nyilvántartásba vétele. Hogan elmondta: igyekeznek mielőbb oltást biztosítani, 2019-ben pedig 10 millió eurót szánnak ennek kifejlesztésére. Hogan hozzátette: az Európai Bizottság fontolgatja, hogy anyagi támogatást nyújtson a kórokozó által sújtott román gazdáknak.
Petre Daea román mezőgazdasági miniszter bejelentette: a régió országai elfogadták, hogy Romániában létesüljön egy afrikai sertéspestis kutatási központ.
Viorica Dancila miniszterelnök szintén csütörtökön a román kormány ülésén bejelentette: az általa vezetett kabinet sürgősségi kormányrendeletet fogad el még a nap folyamán, amelynek értelmében az afrikai sertéspestis által érintett farmok munkanélkülivé vált alkalmazottai maximum hat hónapig 500 lej (35 ezer forint) támogatásban részesülnek, amit a munkanélküli segély felett kapnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Okos bevásárlókocsi rendszert vezetett be a Carrefour Romániában
Új digitális megoldással forradalmasítja a vásárlási élményt a Carrefour Romániában:…
Tovább olvasom >La Cocoș: „Többet kevesebbért” – raktáráruház csak márkáknak!
Sebastian Rennack kiskereskedelmi szakértő alábbi képes összeállításában Románia leggyorsabban növekvő…
Tovább olvasom >Fontos a hazai állomány védelme: juh- és kecskehimlő az Európai Unióban
A juh- és kecskehimlő rendszeresen megjelenik egyes európai országokban. Júniusban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >