Rohamosan terjed az elektronikus polccímke
Mintegy 40 ezer új kijelzőt állít rendszerbe üzleteiben a szlovák Orange, de számos hazai bolt, például a LEGO márkaboltok is jelentős lépéseket tettek az elektronikus polccímkék terén. Arra is van példa, hogy kis, vidéki élelmiszerboltok vezetnek be ilyen rendszereket.
Az üzletekben a digitális polccímke már nem számít újdonságnak, bár a technológia e területen is folyamatosan fejlődik. A kijelzők legújabb generációját vezeti be éppen boltjainál a szlovák Orange. A szomszédos ország telekommunikációs szolgáltatója fokozott hangsúlyt fektet új választékában a tartozékokra. Ezek árazása stratégiai kérdés, és a vállalat által használt többcsatornás modell egységes árpolitikát kíván és nagyon gyors reakciókat, alkalmazkodást. A most bevezetett rendszerrel a cég teljesen központosítja – egyetlen központból vezérli országszerte – a kiegészítők és telefonok árazását, amihez az elektronikus polccímkerendszer tökéletes megoldást nyújt. Így akár percek alatt frissíthetővé válnak az árak a teljes értékesítési láncban, beleértve az üzleteket és az online felületeket is. A most bekerülő Samsung címkék a korábbi, szintén elektronikus eszközöket váltják. A cég első 12 boltját még az idén megújítja, a következő 3 évben pedig mind a 130 értékesítési pontra bekerülnek az új címkék, összesen mintegy 35-40 ezer darab – nyilatkozta a technológiáról szólva Bessenyei Attila, a címkéket szállító és forgalmazó magyar Laurel egyik ügyvezetője.
Nem kell messzire menni a példáért, a technológia itthon is rohamosan terjed. A Lego Store Budapest Westendben lévő boltjába mintegy 80 digitális címkét helyeztek el a nehezebben hozzáférhető vitrinekben. Hasonló megoldást választott a Rapcity áruház is divatcikkeihez, a boltban 330 címkét szereltünk fel. Ezek azon túl, hogy kijelzik az árat, megjelenítik a termék márkáját, logóját, és a kereskedelmi rendszerrel összekötve azt is valós időben jelzik, hogy melyik méretből van még raktáron, ami sok felesleges munkát megtakarít az eladóknak, és hosszú várakozástól kíméli meg a vevőt is. Mivel pedig háromszínű – fekete, fehér és piros – e-ink kijelzőkről van szó, az akciókra is látványosan fel tudják hívni a figyelmet.
A technológia fejlődése nem csak a kijelzők színeit és felbontását érinti. Ma már például egy bolthálózatnál – amilyen pl. az Orange-é is – nem is az adott boltból vezérlik a címkéket, hanem egy központi egységről, így tovább csökken a beruházás mértéke, valamint a telepítés költségei, hiszen nincs szükség például helyi szerverre a bolt címkéinek vezérléséhez.
A digitális címkék amúgy már rég nem a nagy boltok kiváltságai. A többek közt kis, vidéki élelmiszerboltokat is üzemeltető, a Coop égisze alatt működő Sarvaly Zrt. is az e-papíros kijelzők mellett döntött, ami – összekötve egy korszerű bolti informatikai háttérrendszerrel – akár nap végi kiárusításokat is lehetővé tesz a legkisebb üzletek számára is.
Aki jártas a kereskedelemben, az tudja, hogy a papír polccímkék cseréje, gondozása mennyi terhet jelent még egy kis boltban is, nemhogy egy hipermarketben. A mai, munkaerőhiányos piaci viszonyok között ezért a központosított, távvezérelhető, nagymértékben automatizált e-papíros rendszerek által adott versenyelőny még látványosabb – zárta összefoglalóját Bessenyei Attila.
Kapcsolódó cikkeink
Nappal hagyományos, éjjel automata
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >Egy nap csak a játéké az ország legvonzóbb munkahelyén
Játszani nem csak szórakoztató dolog, de fontos és hasznos, nem…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >