Robotséfet telepít a kényelmi üzleteket üzemeltető Re-Up
A magát a jövő kényelmi üzleteként számon tartó Re-Up autonóm konyhák telepítése céljából kezd együttműködésbe, miközben hálózatának ambiciózus növekedését tervezi.
A Re-Up, a világ első mesterséges intelligenciával működő kisbolt-üzemeltetője, amely a legmodernebb technológiával definiálja újra a benzinkutakat, a Nala Robotics autonóm robotséf-technológiájának telepítését tervezi a jövőben számos helyszínen. A Re-Up a Nala „The Wingman” nevű, teljesen autonóm sütőállomását kezdi használni, amellyel bármely étterem vagy kereskedelmi vendéglátóipari üzem bővíthető, illetve kiegészíthető.
A Re-Up fejlett mesterséges intelligencia segítségével kívánja foodservice kínálatát bővíteni, minek révén a vásárlók gyorsan és egyszerűen, emberi beavatkozás nélkül, frissen készült sült csirkét, sült krumplit és más fogásokat fogyaszthatnak igény szerint.
A Re-Up-nak a közelmúltban kilenc telephelye volt, a legtöbb Floridában.
– A Re-Up terjeszkedése gyorsított ütemben halad – mondta el Narendra Manney, a Re-Up társalapítója és elnöke. – Célunk, hogy 2024 végéig további 25-30 üzletet, a következő években pedig több mint 200 üzletet szerezzünk. A robotkonyhák integrálása modernizációs kezdeményezésünk számára kulcsfontosságú stratégia, amellyel képesek vagyunk a működési hatékonyságot növelni és zökkenőmentes szolgáltatásokat nyújtani, miközben éjjel-nappal változatlan minőséget kínálunk.
A Re-Up számára prioritást élvez a kivételes ügyfélkiszolgálás, a trendeknek megfelelő eladáshelyi szolgáltatás és a modern boltbelső-kialakítás, hogy minden vendég számára zökkenőmentes és kellemes élményt biztosítson. Tápláló ételválasztékot, ingyenes WiFi-t és kávézóhelyeket kínál.
A Nala Robotics közleménye szerint a The Wingman Re-Up kisboltjaiba integrálása gyorsabb kiszolgálást, rövidebb várakozási időt és jobb ételminőséget tesz lehetővé, ami hozzájárul az általános vásárlói élmény javításához.
– Az új generáció kényelmi boltjaként, amely tiszta és egészséges alternatívákat kínál a hagyományos kiskereskedelmi élményhez képest, örömmel dolgozunk együtt a Nala Robotics-szal – mondta el Michael Salafia, a Re-Up alapítója és ügyvezető igazgatója. – A mesterséges intelligenciát használva kényelmes, személyre szabott és biztonságos vásárlási és étkezési élményt tudunk kínálni vásárlóinknak. Hiszünk abban, hogy ez az úttörő koncepció forradalmasítani fogja a vásárlási és tankolási szokásokat.
Chain Store Age
Kapcsolódó cikkeink
Földimogyorós Nutellával ad lendületet a növekedésnek a Ferrero az amerikai piacon
Az Egyesült Államokban jövő tavasszal dobja piacra a Ferrero első…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >Kollár Csaba: „Humanista vagyok, de nagyon szeretem az AI-t” – Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja
Kollár Csaba kibernetikus és jövőkutató szerint, akivel Krizsó Szilvia beszélgetett…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >