Robotok főznek és szolgálnak fel egy új kelet-kínai étteremben
Főznek és felszolgálnak – a teljes személyzetet robotok adják egy étteremben Kínában, ahol egyre szaporodik a hasonló helyek száma.
A kelet-kínai Kunsanban található, újonnan nyitott étteremben a tulajdonoson kívül nem dolgozik élő ember. A kicsi, helyi ételeket kínáló étteremben a személyzetet 15 darab, 1,2 méter magas robot teszi ki, ők veszik fel a rendelést, ők főznek, majd szolgálják fel az ételt és takarítanak a vendégek távozása után. Az étterembe belépőket is robotok köszöntik, az ajtóban álló páros előre beprogramozott mondatokat ismétel.
A tulajdonos, Szung Jü-kang a helyi sajtóban úgy fogalmazott: a lánya kért otthonra egy robotot, mivel nem szívesen végez házimunkát. Innen ered a robotétterem ötlete, mely anyagilag is kiváló beruházás. A robotok ára 40 ezer jüan (1,5 millió forint) körül van, ez körülbelül egy-egy pincér vagy szakács éves jövedelmének felel meg. Ezek a dolgozók ugyanakkor nem kérnek szabadságot, nem betegszenek meg, és a kétórás töltési időn túl pihenésre sincs szükségük.
Az étterem a kínai közösségi portálokon is gyakran emlegetett téma lett megnyitása óta, annak ellenére, hogy nem ez az első ilyen vendéglátó egység az országban. Az első robotétterem még 2012-ben nyílt meg az észak-kínai Harpin városában, és azóta legalább fél tucat robotokat is munkába állító étterem nyílt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >