Rigó Csaba Balázs: Több cég, amint meglátta a konkurencia alacsonyabb árait, másnap azonnal reagált és a saját árait is mérsékelte
Kiemelkedő érdeklődés mutatkozik az online árfigyelő rendszer iránt, amelyet július elsején indítottak el. Nemcsak a fogyasztók, hanem a kiskereskedelmi láncok is felkészültek a rendszer indulására akciókkal és árengedményekkel – nyilatkozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Napi.hu-nak adott interjújában.

Rigó Csaba Balázs
Az árfigyelő rendszer célja az infláció leszorítása, és az első tapasztalatok rendkívül kedvezőek. Az üzletláncok már az első napokban napi árazásra váltottak, ami élénkíti a versenyt és csökkenti a fogyasztói árakat.
„Az első héten ez olyan mértékig élénkítette a versenyt, hogy több cég, amint meglátta a konkurencia alacsonyabb árait, másnap azonnal reagált és a saját árait is mérsékelte”
– mondja Rigó.
Az árfigyelő hosszú távú hatásait még várják, de a rendszer indulása óta már kimutathatók az árak csökkenése néhány termékcsoportban, például tojás, kenyér és sertéshús terén. Az árfigyelő rendszer megvalósításában aktívan együttműködtek az üzletláncok és a szakmai érdekképviseletek is, és terveik szerint a jövőben továbbfejlesztik az oldalt olyan funkciókkal, mint a bevásárlólista és kalkulátor, hogy még jobban segítsék a fogyasztókat az árak összehasonlításában és a legjobb ajánlatok kiválasztásában.
A teljes anyag itt olvasható.
Kapcsolódó cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Feketelistán a zöldre festés?
A greenwashing (magyarul: zöldre festés) során környezetbarátabbnak állítanak be egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >