Rigó Csaba Balázs: az árrésstop átmeneti alkalmazása a magyar emberek érdekét szolgálja
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökének szilárd meggyőződése, hogy az árrésstop meghatározott időszakra vonatkozó, átmeneti alkalmazása a magyar emberek – elsősorban a családok és a nyugdíjasok – érdekét szolgálja – Rigó Csaba Balázs erről a Vg.hu-n csütörtökön megjelent interjúban beszélt.
Az internetes gazdasági portál emlékeztetett: jövő hétfőn lép hatályba az árrésstop. Az intézkedés lényege, hogy nagyobb – az egymilliárd forintnál magasabb bevétellel rendelkező – kiskereskedelmi üzletek, láncok időlegesen, május végéig 10 százaléknál többet nem tehetnek rá harminc meghatározott termékkör termékeinek beszerzési árára.
Az infláció megfékezéséért bevezetett kormányzati intézkedés piacra gyakorolt hatása kapcsán a GVH elnöke elmondta,
a versenyhatóság korábban tényekre alapozva bebizonyította, hogy volt Magyarországon profit hajtotta infláció, amikor az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokolhatónál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árrését.
Az interjúban kitértek a csütörtöki kormányinfóra is, ahol Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az árrésstopról több részletet is közölt. Ezek között szerepelt, hogy a jövő hét második felétől már ellenőrzik is a szabály betartását.
És nem csak a listán szereplő harminc termékkörnél alkalmazott árakat vizsgálják meg, hanem a valamennyi árucikkét, nehogy a kiskereskedők másutt megpróbálják beszedni a kiesett profitjukat. Az ellenőrzésekben a miniszter újságírói kérdésekre adott válaszai szerint jogszabály alapján a GVH-nak is lehetnek feladatai.
Rigó Csaba Balázs, mindezekkel összefüggésben kiemelte, a GVH minden rendelkezésre álló eszközével támogatja az élelmiszerárak letörését célzó kezdeményezéseket.
„A nemzeti versenyhatóság a magyar emberek oldalán áll, kész a beavatkozásra, új vizsgálatok megindítására is”
– fogalmazott a szakember.
Nyilatkozatában a GVH elnöke utalt arra is: 2023 márciusában éppen azért kezdeményezte a kormánynál az online Árfigyelő rendszer kialakítását, mert az akkori átfogó gyorsított ágazati vizsgálatok azt igazolták, hogy az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokoltnál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árát.
Az Árfigyelő egyébként hamarosan újabb termékkategóriákkal bővül.
Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, a versenyhatóság a magyar fogyasztók védelmében – a hazai vállalkozások érdekeit is szem előtt tartva – folyamatosan nyomon követi az egyes termékláncokban tapasztalható piaci folyamatokat.
Emiatt január végén felszólító levelet küldött több alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő érdekképviseletnek.
A GVH álláspontja szerint ugyanis ezek a szervezetek a rendszeresen kiadott áremelési közleményekkel sérthetik a tisztességes piaci versenyt, tiltott együttműködést idézhetnek elő, valamint fokozhatták az inflációs nyomást.
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >Az Országos Kereskedelmi Szövetség javaslatokat dolgozott ki az árréscsökkentést célzó intézkedések kivezetéséről
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) benyújtotta a kormánynak a GKI…
Tovább olvasom >Az árréstop zökkenőmentes kivezetését segítő javaslatokat tesz az OKSZ
Az Országos Kereskedelmi Szövetség nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >