Révész Máriusz: hatvanöt milliárd forintnyi uniós forrás válhat elérhetővé aktív turisztikai fejlesztésekre
Több mint hatvanöt milliárd forint értékű uniós forrás válhat elérhetővé aktív turisztikai fejlesztésekre ebben a ciklusban, ebből juthat pénz egyebek között a víziturizmus fejlesztésére is – közölte a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára szombaton Szentgotthárdon az Aktív Rába – Akadályból élményt címet viselő konferencián.
Révész Máriusz előadásában kifejtette: a kormány a múlt héten elfogadta a víziturisztikai stratégiát, amelynek részleteit egy színes tájékoztató anyagban október végén teszik majd közzé.
Az államtitkár szavai szerint a hozzáférést a forrásokhoz segítheti az olyan hálózatos együttműködés is, mint amilyet a mostani szentgotthárdi konferenciát szervező Aktív Rába Szövetség hozott létre egy évvel ezelőtt.
A sikeres projekteknek vagy országos jelentőségűnek kell lennie, vagy pedig egy hálózatos fejlesztésnek. A rábai víziturizmussal kapcsolatos fejlesztési elképzelések mindkettőnek megfelelnek – mondta.
Hozzáfűzte: Magyarországon háromezer kilométernyi hajózható folyó van, a természetes tavakkal együtt pedig az adottságaink „fantasztikusak„. Mindennek ellenére ma még lehetőségeinkek csak nagyon kis részét használjuk ki – tette hozzá.
A víziturizmusnak jelenleg nincs egységes marketingje, a vízitúrázásra vonatkozó szabályok „érdekesek„, sok esetben elavultak és néhány pontban indokolatlanul szigorúak, ugyanakkor a vízi útvonalak mellett elérhető szolgáltatások további bővítésre szorulnak – sorolta személyes túraélményit is példaként felhozva Révész Máriusz.
Olyan, több funkciót ellátó megállópontokat lehetne létrehozni a folyók mellett, amelyek egyszerre szolgálhatná a kerékpáros és a bakancsos turistákat, illetve a vízitúrázókat is
– vetette fel.
Ehhez például olyan szállító járműveket is be lehetne szerezni, amik kerékpárok, kenuk, kajakok szállítására is alkalmasak. Így érkezhetnének turistacsoportok mondjuk kerékpárral, akik a túrát a vízen folytathatnák – mondta.
Kocsis Zsolt, az Aktív Rába Szövetség elnöke elmondta: az elmúlt egy év során sikerült tagszervezeteikkel egyeztetni azokat a térségi fejlesztési elképzeléseket, amelyek elsődleges célja a folyó „átjárhatóságának„, hajózhatóságának növelése.
Eredményeik közé sorolta például az idei nagyszabású szezonnyitó rendezvényük megszervezését, több a Rába takarítására szervezett akciójukat. Közreműködésüket abban, hogy a csörötneki híd alatt több mint nyolcvan évig a vízben pihenő régi hídpillérek darabjait végre sikerült eltávolítani.
Örömmel szólt arról is, hogy elindult a magyarlaki duzzasztóműnél egy hajócsúszda és egy hallépcső kiépítésének megtervezése, reményeik szerint a kivitelezésre is sor kerülhet pár éven belül.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >