Retró

A 2009–2014-ig terjedő ötéves tervben fokozzuk a hazai gyártású élelmiszerek piaci súlyát a polcokon, amelyeknek már a tervidőszak elején el kell érnie a 80 százalékot. A kondíciók maximálandók, és egy kategórián belül a private label maximum 20 százalékkal lehet olcsóbb, mint a vezető márka. Segítség, cascót akarok kötni! – kortársaim biztosan emlékeznek a pártértekezleten elalvó elvtárs rémálmára. Elvtársak szerencsére már nincsenek, de rémálom van. Itt az ideje, hogy beleírjam az én drága nejemet, aki az autóból hívott fel, és csak annyit kérdezett, „hogy mi van????” Szóval Lánchíd Klub, Márkaszövetség és mindenki boldogan közreműködik egy új egyezség létrehozásában a magyar élelmiszer-gazdaság jövőjéért (ez van az alapítólevelünkben). Legyen ebben még benne az OKSZ, ÉFOSZ, a nevezett érdekvédelmi-szakmai szervezetekben nem tag gyártók és kereskedők. Az asztal nagy, elférünk körülötte. Viszont bár lapzártakor bátorító hírek jöttek az ÉFOSZ konszenzuskereséséről, le kell szögeznünk, hogy árarányok előírása, kondíciók maximalizálása csak árt a márkás, minőségi élelmiszert gyártóknak, hisz eszköztelenné teszi azokat, mindent a beszerzési árra csupaszít le.
Nem a tejet kell kiönteni (nesze neked, zöld gondolat), hanem szövetkezni kell, kritikus tömeget létrehozni, állandó mennyiséget és minőséget előállítani. Ennyiből igaz a retró.
Elvtársi elvek helyett tartsuk magunkat a klasszikus polgári kereskedelmi értékekhez: legértékesebb legyen az adott szó, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás legyen becsületes, kétoldalú alku eredménye, megtörténtét kiskereskedő és szállító írásban és kölcsönösen ismerje el, a folyószámlán pedig csak ezután történjen kompenzáció. Nem olyan nehéz, csak vissza kell térni a kereskedelem föníciai gyökereihez.
40 év után, amikor az ember ilyet hall, eszébe jut az 1968-as prágai falfirka – új gyerekeknek grafitti –: Világ proletárjai, egyesüljetek! – de ne itt!