Repült egy üzletkötő a botrány miatt
A botrány kirobbanása után felbontotta a szerződést a TICE azzal a viszonteladójával, aki a trafikosoknak küldött levelében megtévesztette a kereskedőket. Azt állította, hogy a céget a NAV-nál biztosították arról, mindenben megfelelő a kasszamegoldásuk, illetve Varga Mihály szakminiszter politikai támogatását is élvezik. Mindebből egy szó sem volt igaz.
A jelek szerint nem csupán túlzó, megtévesztésre alkalmas marketingakció volt, hogy a TICE nevű pénztárgép-forgalmazó ügynöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a NAV vezetőinek politikai támogatását hirdetve próbálta meg rávenni a dohánytrafikosokat, hogy tőlük vegyenek pénztárgépet – írja cikkében a Népszabadság. A nemzetgazdasági tárca már korábban cáfolta, hogy a miniszter találkozott volna a cég képviselőivel.
A Timing In Central Europe (TICE) Kft. levélben reagált a lapnak. Mint írják, Kovács Pál, a TICE dél-magyarországi viszonteladója, a Kőrös ABH Kft. vezetője valótlanul, tájékoztatásunk és felhatalmazásunk nélkül állította az ügyfeleinek írt levelében, hogy a TICE rendszere politikai támogatást élvez, és hogy egyedül vele tárgyalt a NAV elnöke és a pénzügyminiszter.
Bővebben: http://onlinekassza.hu/hirek/osszes-hir/585-repult-egy-uzletkoto-a-botrany-miatt
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >