Rénszarvashús a Lidltől
Akciós áron kínál rénszarvashúst brit üzleteiben a Lidl. Angliában a Télapó hozza a karácsonyi ajándékot a gyerekeknek, repülő szánkóját rénszarvasok húzzák. A brit sajtó máris azt hangsúlyozza, milyen bizarr ötlet az áruházlánctól, hogy Rudolfot, a kis rénszarvast kínálja az ünnepi asztalra.
Az áruházlánc egyébként több más különleges húst is felvett kínálatába (igaz, csak kampányszerűen), így például lehet kapni náluk fácánt, vaddisznó, őz-és szarvashúst, sőt, fagyasztott gazellaszeleteket is.
Környezetvédők a rénszarvasok vadászatát kritizálják. A modern rénszarvasvadászok ugyanis már helikopterekből és terepjárókból vadásznak az állatokra, és több száz kilométeren keresztül üldözik őket, ezzel szellemi és fizikai szenvedést okozva az állatoknak. Állításuk szerint a svéd rénszarvasok 70 százaléka még azelőtt elpusztul, hogy havat látna.
A Lidl jelenlegi támadója, a Viva! Nevű állatvédelmi szervezet korábban már elérte, hogy a brit szupermarketek ne értékesítsenek olyan egzotikus húsokat, amelyeket olyan körülmények között ejtenek el, amelyek nem legálisak Nagy-Britanniában. Néhány éve az IKEA áruházakban forgalmazott rénszarvasételek ellen is tiltakoztak – írja a penzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem a cégalapítás állt meg, hanem a kockázatvállalás – ezt mutatják a 2025-ös adatok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

