Rengeteg kisvállalkozás húzza le a redőnyt idén

Kata-megszűnés és rezsiár-emelkedés
A rezsiárak rengeteg kisvállalkozásnak jelentenek hatalmas terhet, sokaknak pedig a véget. Az ok az energia ára: az RTL-nek nyilatkozó, az üzletét pénteken bezáró tulajdonos szerint képtelenség kigazdálkodni a drasztikusan megemelkedett rezsiszámlákat – írta meg az RTL.hu.
Elmondása szerint
Céges felhasználóként a villanyszámla eddig 300 ezer forint volt, most nagyságrendileg egymillióra emelkedett. És minden hónapban egyre több.
Molnár László, a GKI vezérigazgatója, gazdaságkutató is megerősítette, hogy egyáltalán nem egyedi esetről van szó. Véleménye szerint
A KATA VÁLTOZÁSA ÉS AZ ENERGIASZÁMLÁK EMELKEDÉSE AKÁR SZÁZEZERNYI VÁLLALKOZÁS MEGSZŰNÉSÉT IS EREDMÉNYEZHETI.
Azt is hozzátette, hogy a kisvállalkozók a túlélésért áthárítják a magasabb rezsiárakat. Azonban ezt csak akkor tehetik meg, ha a drágább szolgáltatást megveszik tőlük.
„Márpedig a lakosságnál is nőni fog a rezsi, következésképpen kétszer meggondolja, hogy mire költ. Tehát egyik oldalon van egy növekvő költség, a másik oldalon meg egy csökkenő vásárlóerő. Ebből azért le lehet vonni a következtetést, hogy igen nehezen fognak tudni tovább működni ezek a cégek. Főleg olyan településeken, ahol eleve alacsony a vásárlóerő”
– magyarázta Molnár László.
Kapcsolódó cikkeink
Az útmutatás hiánya fékezi a fejlődést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: márciustól magasabb hitelösszeggel és hitelkiváltási lehetőséggel igényelhetik a hazai vállalkozások a fix 3 százalékos kkv-hitelt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új, 2,6 milliárd eurós finanszírozási keret nyílik a közép- és kelet-európai régió kis- és középvállalkozásai számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Dr. AI – Egészségügyi szakember helyett mesterséges intelligencia?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

