Rengeteg benzinkutat érint Magyarországon a kormány váratlan bejelentése
A kormány folytatja a kisbenzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el – mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón. Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.

Váratlan bejelentés
A kormány az idén márciusban vezette be a kisbenzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak – emlékeztetett az államtitkár. Jelezte: a támogatás folytatásáról Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnökét is tájékoztatta. A sajtótájékoztatón jelen volt Egri Gábor, aki a rendezvény végén köszönetet mondott a kormánynak, hogy „meghallották segélykiáltásaikat”. Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.
A kormány az idén márciusban vezette be a kis benzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak – emlékeztetett az államtitkár. Jelezte: a támogatás folytatásáról Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnökét is tájékoztatta. Nobilis Márton kiemelte, a kis benzinkutak támogatása is azt igazolja, a kormány mindent megtesz, hogy legyen elég üzemanyag Magyarországon. Rámutatott: az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A jelenlegi kiszámíthatatlan világgazdasági helyzetben a kormány célja továbbra is világos: meg kell őrizni Magyarország stabilitását, meg kell védeni a családokat.
Ezt szolgálják az eddig meghozott intézkedések: a rezsicsökkentés, a nyugdíjak értékének megőrzése és az élelmiszerárstop is. Mindezek mellett a magyar kormány Európában egyedülálló módon már 9. hónapja benzinárstoppal védi a magyar lakosságot. Az árstop nélkül a mostani 480 forint helyett az elmúlt hetekben már több mint 800 forintot kellett volna fizetni a benzinért, és 833 forintot a gázolajért. A benzinárstoppal 50 liter tankolással számolva 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar családok tankolásonként – hangsúlyozta az államtitkár. Nobilis Márton elmondta, a kormány folyamatosan figyeli az üzemanyag-ellátási helyzetet. A biztonságos üzemanyagellátás érdekében döntöttek például arról, hogy a külföldi járműveket kizárják a üzemanyagárstop hatálya alól, valamint, hogy a céges autók után már nem jár a hatósági ár. Az üzemanyagot ugyanis nemcsak olcsón kell adni, hanem lehetővé kell tenni azt is, hogy mindenhol kellő mennyiségben rendelkezésre álljon – szögezte le az államtitkár.
Kapcsolódó cikkeink
Már közel félmilliárdot spóroltunk tankolás közben
Több mint 175 000 felhasználó adatai alapján közel félmilliárd forintot…
Tovább olvasom >Az OMV 2025 végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontot ad át az országban
Magyarországon már 15 helyszínen lehet igénybe venni az OMV új…
Tovább olvasom >Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
Csepelen új benzinkúttal bővült az Auchan hálózata. Ez az első…
Tovább olvasom >További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a NOE és a CBA közös húsvéti akcióján
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >