Rendkívüli pillanatkép – a hazai élelmiszeripar 2007-ben

Szokatlanul korai az év első napjaiban áttekintést adni a magyar élelmiszeripar elmúlt évi teljesítményéről és gondjairól. A KSH múlt év novemberre vonatkozó legfrissebb adatai is csak lapzártakor kerültek nyilvánosságra. Cikkünk a rendelkezésre álló, de előzetes információk alapján tesz kísérlet arra vonatkozóan, hogy felhívjuk a figyelmet néhány jellemző körülményre a magyar élelmiszeriparban. Sajnálattal kell megerősíteni, hogy az élelmiszeripar ismert súlyos nehézségei változatlanul fennállnak, és érdemi fordulatra 2007-ben nem került sor. A hazai élelmiszeripar kettős szorításban szenved: a csökkenő hazai vásárlóerőhöz képest rendkívül drágák a hazai termelésű növényi és egyes állati eredetű nyersanyagok, és változatlanul meghatározó a kereskedelmi láncok érdekérvényesítő szerepe az élelmiszerek beszerzési árainak leszorításában; a végsőkig elutasítják a beszállítók tényleges többletköltségeinek elfogadását az árakban.

Árugrás a mezőgazdaságban
2007-ben az előző évhez képest kedvezőtlen változások következtek be. A hazai fagy- és aszálykárok következtében csökkent a hazai termelésű zöldségfélék, gyümölcsök és gabona mennyisége, valamint az élelmiszerek és a bioüzemanyagok iránti globális keresletnövekedés következtében drámaian megnövekedtek a gabonafélék, az olajnövények és a takarmányféleségek világpiaci árai. Ez utóbbi negatív kihatással volt a hazai sertés- és baromfi-termelési kedvre, valamint a hús- és húskészítmények előállítási költségeire. Az európai piacot eközben az oroszországi és ázsiai importkorlátozás miatt ellepte az olcsó lengyel és dán sertéstőkehús.
A világpiaci árnövekedést a mezőgazdasági termelők úgy használták ki, hogy a hazai feldolgozás helyett a gabonafélék és az olajnövények jelentős mennyiségét közvetlenül értékesítették külföldön. Hasonló jelenség következett be a tejágazatban is.
Mindezek a piaci mozgások következtében az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH jelentése szerint 2007 októberében a mezőgazdasági termékek belföldi termelői árszintje 34,4 százalékkal növekedett. Ezen belül a növényi termékek mezőgazdasági termelői árszínvonala 63,1 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké viszont csupán átlagosan 6,7 százalékkal emelkedett.
Az élelmiszerek fogyasztói ára 2007 novemberében az előző év novemberéhez viszonyítva 11,6 százalékkal volt magasabb. A jelzett időszakban jelentősen drágult például a liszt (+58,4%), az étolaj (+30,1%), a száraztészta és kenyér (+21,5%), valamint a baromfihús (+17,1%).

Leszorított beszállítói árak
A kereskedelmi láncok által elfogadott élelmiszer-ipari termelői (beszállítói) árak messze elmaradtak a mezőgazdasági termelői árak és a feldolgozók feldolgozási (egyebek mellett energia-) költségeinek emelkedése mögött, nemcsak átlagosan, hanem termékenként is. A KSH jelentése szerint 2007 novemberében, 12 hónapos összehasonlításban az élelmiszer-ipari termelői (beszállítói) árak átlagosan csupán 10,7 százalékkal növekedtek!
Ez a növekedés a jelzett időszakban 0,9 százalékkal kisebb volt, mint a fogyasztóiár-növekedés. 2007 elején pedig 7 százalékot is meghaladó különbség volt az élelmiszer-ipari beszállítói árak rovására az élelmiszerek fogyasztóiár-növekedésével szemben. Ez még akkor is rendkívül nagy, ha figyelembe vesszük, hogy az év első felében az élelmiszereknél 5 százalékos rendkívüli áfaemelésre is sor került (a beszállítói ár növekedésének akár 50 százaléka a kereskedő hasznát növelte).
A mezőgazdasági nyersanyagpiacon bekövetkezett áremelkedéseknek tehát az élelmiszer-feldolgozók az egyértelmű vesztesei. A hazai élelmiszeripar eredménytermelő pozíciója és ezzel versenyképessége a következő időszakban várhatóan tovább romlik. Ez ma az élelmiszer-ipari ágazat legnagyobb gondja!

Csökkenő termelés, javuló termelékenység
2007-ben tovább csökkent az élelmiszer-ipari termelés volumene, a KSH szerint az első tíz hónapban 2,4 százalékkal. Ennek érdemi javulását az év végéig sem lehet prognosztizálni, mert a kereskedői becslések szerint a belkereskedelmi élelmiszer-értékesítés éves mennyisége is várhatóan 1-2 százalékkal csökkent, a megszorító intézkedéseknek köszönhetően. A kereslet továbbá eltolódott az olcsóbb termékek irányába. A magyarországi élelmiszer-ipari vállalkozások tavalyi részesedéséhez képest a belföldi piacon további, reményeink szerint csak mérsékelt piacvesztés prognosztizálható.
2007 első tíz hónapjában az élelmiszer-kivitelben pozitív jelek tapasztalhatók. A KSH által erre az időszakra jelzett 6,6 százalékos export-volumennövekedés azonban nem pótolhatja a belföldi volumenveszteségeket. Ezt igazolja a termeléscsökkenés is. A kivitelben jelentősen megnövekedett a bioüzemanyag-előállítás céljaira felhasználható nyersanyagok kivitele, sajnos hozzáadott érték nélkül, valamint a feldolgozott élelmiszerek tekintetében az italféleségek és a hús- és baromfikészítmények mennyisége.
A termelés csökkenése mellett az élelmiszeripar termelékenysége 2007-ben mérsékelten tovább javult. Sajnos a külföldi cégek gyárbezárásai is folytatódtak. Az első tíz hónap KSH-adatai szerint az élelmiszeriparban a foglalkoztatottak száma 3,2 százalékkal csökkent, ami az előző év hasonló időszakához képest mintegy öt-hatezerrel kevesebb embert jelent.

Káros a rövid távú szemlélet
A helyzet kritikus. Rendkívül sok a gond és a teendő. Ezek közül csak néhányat kívánunk kiemelni. Gondolkodásunkban sajnos minden szinten a rövid távú szemlélet lett úrrá. A mezőgazdasági termelők szinte különösebb töprengés nélkül „exportra” viszik a saját termelésű nyersanyagaikat, ha a világpiaci árak kedvezőbbek, mint a belföldi értékesítés. Mire pedig kiderül, hogy az átmenetileg kisebb haszon ellenére a hosszabb távon eredményes hazai feldolgozást kellene előnyben részesíteni a feldolgozottsági fok növelésével, addigra a magyar élelmiszer-ipari cégek jelentős hányada tönkremegy. Hiányzik a mezőgazdasági termelők és a feldolgozók összefogására való ösztönzés.
A kialakult helyzetben szerepet játszanak a külföldi gyártók, beszállítók is, amelyek jelentős többlet-gyártókapacitásokkal rendelkeznek. Ezek kihasználására adott esetben a tényleges költségeiknél kisebb áron is készek értékesíteni a termékeiket vagy felesleges készleteiket, annak reményében, hogy a versenytársak eltűnése után nagyobb haszonhoz juthatnak. Az ilyen áruk átvételében a hazai kereskedői láncok is partnerek, miszerint döntéseikben kizárólag a pillanatnyi beszerzési árakat tartják irányadónak. Elvárható lenne, hogy a kereskedelmi láncok a hosszabb távon fenntartható célkitűzések mentén is működjenek együtt a hazai élelmiszer-ipari beszállítókkal, lévén ugyanabban az üzleti környezetben tevékenykednek.
Szükség volna a kormányzat részéről annak ágazatonkénti áttekintésére is, milyen intézkedésekkel lehetséges elérni, hogy a hazai agrártermékek a vásárlóerővel arányos mezőgazdasági termelői áron kerüljenek a feldolgozókhoz. Az élelmiszerek nagy anyaghányadának köszönhetően ennek a feltételnek teljesülése nélkül a feldolgozók nem lehetnek versenyképesek! Mint ahogyan akkor sem, ha a feldolgozást olyan költségek terhelik, amelyekkel a külföldi versenytársak nem, vagy csak sokkal kisebb mértékben találkoznak (gondolok például egyes esetekben az állat-egészségügyi hatósági vizsgálati díjakra, vagy a túlságosan szigorú egyéb környezetvédelmi előírások betartásához szükséges beruházások költségeire).

Stratégia készül
Sajnos a magyar feldolgozócégek európai szinten csak közepes és kisméretű vállalkozások, és viszonylag kis gyártókapacitásokkal rendelkeznek. Ennélfogva fajlagos feldolgozási költségeik relatíve nagyok, nincs kielégítő mennyiségű termékkibocsátásuk például saját márkás termékek gyártásához, vagy éppen termékválasztékuk. Nem bírják a piacra jutás vagy a piacon maradás finanszírozásának versenyét a tőkeerős külföldi vetélytársaikkal szemben. Nem rendelkeznek elegendő anyagi erőforrásokkal a márkaépítésre. Kulcskérdés ezért a hazai vállalkozások piacra jutásának és innovációjának a jelenleginél lényegesen nagyobb állami támogatása, átlátható és számon kérhető kritériumok alapján. E tekintetben is az idő pénz, nem mindegy, hogy mindezekre mikor kerül sor.
A hazai élelmiszeripart az a veszély fenyegeti, hogy a mezőgazdasági termelés tervezett növekedése ellenére fokozatosan elveszti súlyát a nemzetgazdaságon belül. Ennek nemcsak az a lehetséges következménye, hogy csupán mezőgazdasági alapanyag-exportáló ország leszünk, hanem a lakosság számára alapkövetelménynek számító élelmiszer-biztonság garantálása is megkérdőjeleződik, mert ez elsősorban hazai előállítású termékekkel lehetséges. Százezer ember élelmiszer-ipari foglalkoztatásáról nem is beszélve.
A szükséges teendők megvitatására került sor Gráf József agrárminiszter úr és az ipar cégvezetői között egy kerek­asztal-megbeszélésen, a Foodapest idején. Ennek eredményeként közösen elhatároztuk, hogy az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége egy élelmiszer-ipari stratégiai tervet és az ipar helyzetének konszolidálása érdekében egy intézkedési javaslatcsomagot állít össze. A munka megkezdődött, azzal a céllal, hogy április elejére széles körű vitára és kormányzati egyeztetésre alkalmas anyag készüljön el.