Rendkívüli eredmény az ASP elleni védekezésben: enyhülnek a korlátozások
Jelentősen csökkent az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati területek nagysága Magyarországon, amely lehetővé tette a járványügyi korlátozások enyhítését. E rendkívüli eredmény is igazolja, célravezetőek az állategészségügyi hatóság ASP felszámolása érdekében hozott intézkedései. A korlátozások enyhítésével számottevően bővülnek a kereskedelmi lehetőségei az érintett térségek gazdálkodóinak, élelmiszer-vállalkozásainak.

(Fotó: Pixabay)
Az Európai Bizottság állategészségügyi szakbizottsága (PAFF) legutóbbi ülésén meghallgatta, és egyhangúlag elfogadta Magyarország ASP fertőzött területek csökkentésére tett javaslatát. A döntés révén jelentősen mérséklődött a kockázati területek nagysága Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben.
A javaslat előzményeként a hazai ASP Szakértői Akciócsoport áttekintette a magyarországi járványhelyzetet
Ennek során megállapították, hogy a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően a vírus terjedésének üteme nagymértékben lelassult, továbbá a fertőzött terület egy jelentős részén olyannyira visszahúzódott, hogy az ASP jelenléte ott már nem igazolható. A magyar javaslatot vizsgálati eredményekkel alátámasztott tanulmányban mutatták be hazánk képviselői az uniós és tagállami szakértőknek, akik azt egyhangúlag elfogadták. Ennek köszönhetően Csongrád-Csanád vármegyében megszűnt valamennyi magas kockázatú terület, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében pedig a fertőzött terület jelentős része magas kockázatú területté lett visszasorolva. Ezzel együtt Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun vármegyék eddig magas kockázatú területének jelentős része közepes kockázatúvá vált.
A változás rendkívül kedvező a magyar állattenyésztők, élelmiszer előállítók és vadgazdálkodók számára
A közepes kockázatúvá vált területen ASP szempontból korlátozás nélkül lehet a házisertéseket forgalmazni, másik tagállamba kiszállítani, a vaddisznó testet felhasználni, értékesíteni. A magas kockázatúvá átminősített területekről a jövőben a házisertések belföldön kikötések nélkül szállíthatóak, valamint megnyílik annak lehetősége, hogy a vaddisznókat – az eddigi ártalmatlanítás helyett – belföldön feldolgozzák, felhasználják. A területek kockázati besorolásának módosítása nyomon követhető a Nébih tematikus oldalán elérhető interaktív térképen.
Nébih
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében egy lúd telepen tűnt fel a madárinfluenza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

