Rendkívül nagy az érdeklődés a Méz-jelentés iránt
Rendkívül nagy az érdeklődés az ágazat helyzetével foglalkozó Méz-jelentés iránt az Európai Parlamentben (EP) – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője, a jelentés előterjesztője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Erdős Norbert emlékeztetett, a tervek szerint már novemberben el kellett volna fogadnia a jelentést az EP szakbizottságának, azonban a rendkívül sok, több mint 480 módosító indítvány késlelteti ezt.
Kiemelte, hogy Magyarország számára kiemelten fontos ez a kérdés, hiszen Spanyolország és Románia után a harmadik legnagyobb mézelőállító ország az EU-ban. A Magyarországon készült méz 75 százaléka az EU piacára kerül, fel kell azonban vennie a versenyt a kontinensen kívülről, például Kínából behozott mézekkel. A kínai méz mintegy 20 százaléka bizonyítottan hamisított, ezért kezdeményezték a Méz-jelentést – mondta a képviselő.
Közölte, a jelentésben kezdeményezik például, hogy az üvegek címkéjén tüntessék fel pontosan, melyik országból származik a benne lévő méz. Jelenleg ugyanis csak annyi látható, hogy EU-n kívül vagy belül állították elő a terméket, így nem lehet pontosan tudni, honnan származik.
Szeretnék továbbá betiltatni a gyantaszűrés alkalmazását a mézeknél, mivel az lehetővé teszi a mézet szennyező különböző szermaradványok – például antibiotikumok vagy a cukorszirup – „eltüntetését”. Ezt a technikát alkalmazzák például a Kínából behozott hamis mézeknél is – jegyezte meg.
Bross Péter, az Országos Méhészeti Egyesület elnöke arról beszélt, hogy 2002 és 2004 között ki volt tiltva a kínai méz Európából, így százezer tonna hamis méz esett ki a piacról. Ennek köszönhetően jelentős fejlődésnek indult az ágazat, Magyarországon például a 2000-es években körülbelül félmillió méhcsalád volt, mostanra azonban elérte a számuk az 1,2 milliót. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Május 20. a méhek világnapja
Visszatalálni a természethez. Bizony, ez a tanács sokszor elhangzik, akár…
Tovább olvasom >Uniós biztos: az Európai Bizottság mezőgazdasági és élelmiszeripari ütemterve garantálja az EU élelmiszerbiztonságát
Az Európai Bizottság által februárban elfogadott mezőgazdasági és élelmiszeripari ütemterv…
Tovább olvasom >Jön a viagrás méz
Az elmúlt években Franciaországban egyre népszerűbbé vált a viagrás méz,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sehol se lehet rágyújtani a franciáknál, ahol gyerekek vannak
Franciaország betiltja a dohányzást a gyerekek által látogatott közterületeken Július…
Tovább olvasom >Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >