Rendhagyó kiszerelések
A papírpalackos kiszerelés az alkoholos italok világában még csak kísérleti stádiumát éli, de a legnagyobb forgalmazók próbálkozásai feltétlenül figyelemre méltóak. A Diageo 2021-es 0,7 l-es Johnny Walkere és a Pernod Ricard tavaly augusztusban bemutatott 0,5 l-es Absolut vodkája után a Diageo idén komoly kurflit vitt a papíralapú palackok fejlesztése nyilvánvalónak hitt irányába: májusban Barcelonában bemutatták Bailey’s krémlikőr – kis túlzással fogalmazva – tüske változatát. A Bailey’s Minis a joghurtitalok csomagolására hasonlító, 80 ml-es papírhordócskákban kerül a piacra.
Nagy márkák kerültek papírpalackba az elmúlt 3 évben
A cikk a Trade magazin 2024/8-9. lapszámában olvasható.
Terjed a fémpalackok használata szinte minden italfajta esetében, de a Departed Spirits színes, laposüveg-stílusú kiszerelése valami újat hoz a spiritek csomagolásdizájnjába. A karcsú, látványos fémdobozok egyszerre tűnnek nosztalgikusnak és futurisztikusnak. A minimalista, jól értelmezhető stílus, azt mondják, az 50-es évek NASA márkajelzéseire utal.
A Departed Spiritsszel alapítóinak célja 2023-ban kimondottan az volt, hogy a prémium szeszes italokat szórakoztatóvá tegyék, némi iróniával fogalmazták meg: olyan termékeket készítenek, amelyeket fesztelen ivásra szánnak, nem pedig „kortyolgatásra, szürcsölgetésre vagy köpködésre” – komoly italokat komolytalan ízekben, ami a nyári kollekcióban zöldalmás-uborkás vodkát, ananászos-jalapenós agavét vagy yuzu gint jelent. //
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a Diageo brit szeszipari cég negyedéves árbevétele
Nőtt a Diageo, a világ egyik vezető prémium italgyártó és…
Tovább olvasom >Új édes-csípős RTD koktélokkal szállt be a Captain Morgan a „swicy” trendbe
A leginkább fűszeres rumjáról ismert Captain Morgan új, édes-csípős ízekkel…
Tovább olvasom >Új piacokon is kapható lesz a Johnnie Walker Black Ruby whisky
A tavalyi tesztidőszak után globálisan is bevezeti a Johnnie Walker…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >