Future Store “A” pavilon 204. stand – SIRHA Budapest 2014 beszámoló II. rész

Jövő Áruháza a SIRHA Budapesten (2. rész)

Előző számunkban kezdtük el a Trade magazin, a Trade Marketing Klub és a POPAI támogatásával szervezett Future Store Innovation projekt bemutatását. A SIRHA Budapest kiállításon 40 partner együttműködésével létrehozott Jövő Áruháza parkolója, portálja, frissáru- és italosztálya után többek között a csemegepult, a pékáru és a professzionális étkeztetés területeire kalauzoljuk virtuális látogatóinkat.

A bejáratnál már többeknek feltűnt az italospolc fölött látható szerkezet. A HiperCom ugyanis egy kamerát szerelt a gondola fölé, ezzel figyelte a vásárlók viselkedését. A gondolavizsgálatok ezen új megoldása nagyban segíti a vásárlói magatartás megértését, hiszen beméri, hova néz, mihez nyúl, mit vesz le vagy tesz vissza a vevő. A vizsgálatot kiértékeléssel, monitoringgal, teljes szolgáltatásként kínálják.

A Win-Store több mozgó, lentikuláris és digitális kommunikációs újdonságot mutatott be a polcokon, amelyek dinamikájukkal magukra vonzották a szemet, így hívták fel a figyelmet egy-egy árucikkre vagy promócióra.

A Coca-Cola hűtőiben döntött, gravitációs termékadagolók biztosították a merchandising irányelvek betartását, a vevők könnyebb, gyorsabb választását.



Csemegézzünk

Az italsor végén a Win-Store munkatársai egy nesteás szerencsekerék-játékra invitálták az érdeklődőket a SensoMedia kamerás, digitális totemje segítségével. Az arcfelismerővel is felszerelt program más lehetőségeket ajánlott, ha hölgy, illetve ha úr állt meg előtte, majd pörgetve és a játékost befotózva egy vicces képeslap kinyomtatásával örvendeztette meg a jövő vásárlóját, amelyen saját arcát láthatta humoros testben és szituációban.

Amíg a fotók elkészültek, a látogatók a PICK csemegepultjában gyönyörködhettek. A logózott, mosolygó rúdlezáró végek, az ínycsiklandó kihelyezési megoldások, termékjelzők mellett napelemmel hajtott, forgó szárazárutál és téliszalámi hívta fel a PICK minőségi húskészítményeire a figyelmet. A termékbemutató megoldások megtekintése mellett az ínyencségek megkóstolására is alkalom nyílt.

A Szintézis által bemutatott, nagyméretű Pricer grafikai címkéken pedig a csemegepultban elhelyezett cikkek összetevőinek listáját, az allergéntartalmat vagy éppen -mentességet és a promóciós információkat is elolvashatták a vevők, így növelve a vásárlói bizalmat.

A Bizerba mérlegei intelligens képernyőikkel mind a vásárlók, mind az eladók számára fontos és figyelemfelkeltő információkat és reklámokat sugároztak. Akár háromdimenziós kijelzővel, játékokkal, különböző applikációkkal – nyereményjáték, sorszámkezelő, kuponnyomtatás stb. – is elérhetőek. Lehetőség van arra is, hogy fogyasztás vagy felhasználás szempontjából kapcsolható termékek reklámjait mutassák be egymást követően, például sajthoz bort, narancshoz narancsfacsarót, húsokhoz fűszereket stb. ajánlva.

A Bizerba csemegepultokban nélkülözhetetlen, kerámialapos szeletelőjére semmi nem ragad, higiénikus. Könnyen, gyorsan, egyszerűen tisztítható, mosogatógépbe is tehető alkatrészekből áll. A minimális szeletelési vastagság miatti minimális vágási veszteség megtakarítást eredményez. Kompakt dizájn, kis helyigény, nagy teljesítmény és a legmodernebb energiahatékonyság jellemzi.

BORoadshow

A Conint-Print egyedi, borosüvegformára vágott roll-upja a következő állomásra invitálta a túra résztvevőit, ahol 22-féle bor, valamint pezsgő- és pálinkakóstoló várta a nagykorú vendégeket. A gépkocsival érkezők a kihelyezett adatlapokon olvashatták a nemes nedűk leírását, Szentkirályi ballonos vízzel olthatták szomjukat, illetve a MIZO sajtjait kóstolgathatták meg.

A látogatók a Trade magazin képviselőjétől itt vehették át a Jövő Áruházában megjelent cégek QR-kódba foglalt táblázatát és a kiállítás hivatalos lapszámát, illetve a lap előfizetési akciójáról is tájékoztatást kaptak.

Pékárurészlegek

A legtöbb kosárba kerül pékáru, ezért ez a részleg kiemelten fontos és differenciáló lehet egy üzletben. A legszigorúbb higiéniai és esztétikai követelményeknek is megfelel a Wanzl pékárukínálója, amely hátulról is tölthető, elölről pedig beépített csipeszekkel, fogókkal, nejlonzacskó és -kesztyű elhelyezésével segíti az önkiszolgálást. A beépített világítás gondoskodik arról, hogy a friss, ropogós pékáru a legjobb színben tűnjön fel. A morzsák eltakarításához pedig beépített porszívót rejt az egyik alsó rész.

Aki szeletelve szeretné hazavinni kenyerét, annak a Bizerba kenyérszeletelője áll rendelkezésére, amelynek éles pengéje nem nyomja össze a kenyeret, és még a külső magokat is lepergés nélkül átvágja. A szeletvastagság akár szeletenként állítható, a csomagolást pedig egy becsúsztató kialakítás segíti.

A Bizerba pékárumérlege pedig az azonnali címkézést teszi lehetővé, így egyértelmű lesz a kasszánál is, hogy milyen pékáru és milyen mennyiségben került a zacskókba.

A frissen sült péksütemények illata az egyik legjobb marketingeszköz, ezt bizonyította a Pek-Snack kihelyezett kemencéiben készült finomságok népszerűsége is. A frissen, helyben sütött péksütemények franchise-rendszere pulttal, sütőkkel, fagyasztott termékekkel és egyéb kellékekkel biztosítja a megnövekedő forgalmat új, önálló egységként vagy akár meglévő üzlethelyiségek egy részében kiegészítő szolgáltatásként. A kóstolók során különösen népszerű volt a mini Fahéjas Roll és Málnás Croissant. A teljes kiőrlésű lisztből készült Szilvás Maxi és Medvehagymás Párna pedig az egészségtudatos látogatókat bűvölte el.

Professzionális termékek

A kávékóstoltatás a másik, illatokkal operáló vonzerő. A Nestlé professzionális kávégépe szállodák, panziók reggeli frisskávé-igényeit is képes ellátni, így a kiállítási terepen is jól szerepelt. Természetesen a gép mellé a kávét is a Nestlé biztosította. Ugyanerre a célcsoportra fejlesztették ki nagy kiszerelésű, vendéglátós és közétkeztetési igényeknek megfelelő ételízesítőiket, levesporaikat és a többi, gasztroszektorban nélkülözhetetlen terméküket.

A fogyasztók számára a jól ismert Nestlé-márkák legújabb termékei mutatkoztak be.

A NESCAFÉ Classic Crema kizárólag kávé felhasználásával készült, finom, azonnal oldódó, habos kávéja igazi olasz hangulatot ígér. A NESCAFÉ 3in1 Brown Sugar újdonsága pedig valódi barna nádcukorral gazdagítva lágy, karamellás kényeztetést biztosít. A reggeli energiát a mogyorós íz kedvelőinek ezentúl a CHOCAPIC Choco-Hazelnut variánsa kínálja.

A Maggi Fortélyok Omlós alapjaival ínycsiklandó fogásokat készíthetnek a háziasszonyok. Az új fűszeres-citromos csirkesült alap fűszerei a könnyű nyári estéket idézik. A Maggi tejszínes-négysajtos csirkemell alap és a Maggi szaftos csirkesteak alap forradalmi újdonsága, hogy olaj hozzáadása nélkül készülhet el az omlós finomság, csupán 10 perc alatt.

A desszertet a BOCI tavaszi újdonsága, a BOCI kókuszkocka és a nagytáblás BOCI Fekete Erdő töltött étcsokoládé biztosíthatja.

A cicákról pedig a Friskies Crunchy & Soft vegyesen puha és ropogós falatjai gondoskodnak.

A Felix Party Mix színes és illatos, húsos jutalomfalatjai és a Felix Sensations puha, húsos vagy halas variánsai ellenállhatatlan kényeztetést nyújtanak a házi kedvenceknek.

K. I.