Rendben van a dinnyepiac
Idén sikerült kiküszöbölni a dinnyepiacon a korábbi évekre jellemző zavarokat a Magyar Dinnye Szövetség és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) együttműködésének köszönhetően.
A dinnyepiac helyzetéről Mártonffy Béla, a FruitVeB ügyvezető igazgatója számolt be az Origonak. A szakember szerint az előzetesen becsült adatokhoz képest 15-20 százalékkal kevesebb dinnye termett az idén, az össztermés várhatóan nem éri majd el a 200 ezer tonnát.
A piaci konszolidációnak köszönhetően a Magyar Dinnye Szövetséghez tartozó termelők az árujukat hat-nyolc forinttal többért, átlagosan kilogrammonként 32-35 forintért tudták eladni, mint azok, akik alkalmanként értékesítették a felvásárlóknak.
A magyar dinnye mintegy 60 százalékát külföldön adják el. Kedvezőtlen, hogy a német és az osztrák vásárlók általában a mediterrán dinnyéhez ragaszkodnak, és csak annak elfogytával vásárolnak a magyar termésből. Cseh- és Lengyelországban ugyanakkor keresik a magyar dinnyét.
Békés megyében, ahol a hazai dinnyemennyiség kb. 50 százaléka terem, a hónap közepére az idei termés mintegy 80 százalékát már leszüretelik. Ezt követően kerül majd piacra egyebek között a hevesi, a szabolcsi és a tolnai dinnye. Jelenleg a piacokon és a boltokban 90-150 forintért juthatnak hozzá a vásárlók a görögdinnyéhez.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >