Remélik a magyar utazási irodák, hogy elkerüli a főszezont az utazáskorlátozás
Sok kínai turista hazautazott már a holdújév idejére, az európai főszezon pedig áprilisban kezdődik. A koronavírus miatti korlátozások jelenleg főleg a kínai belföldi turizmusra nyomják rá a bélyegüket – írja a hvg.hu.
Korábban ismeretlen koronavírus miatt tört ki járvány Kína hatodik legnépesebb városában, a 10 millió fős Vuhanban. Az azóta a világ mind több országában felbukkanó, tüdőgyulladással járó megbetegedés néhány hét alatt száznál is több halálos áldozatot szedett.
A kínai kiutaztató társaságok foglalásainak egy részét lemondták a koronavírus miatti kiutazás korlátozásának következtében, így néhány száz kínai turista valóban nem érkezett meg Magyarországra, ahogy arról a Világgazdaság és a Turizmus.com is beszámolt. Nincs azonban szó tömeges lemondásról és különösebb kiesésről, hiszen a főszezon hónapokkal később kezdődik.
„A kínai holdújév olyan, mint a karácsony, abból a szempontból, hogy ilyenkor van jellemzően két hét szünet. Európába viszont főleg az áprilistól novemberig tartó szezonban utaznak a kínaiak. Nagy arányban nem most utaznak az emberek” – mondta kérdésünkre Bi Yao, idegenvezető. Magyarország egyébként az európai utaztatások elterjedésével, körülbelül az elmúlt 10 évben vált a kínai turisták célpontjává, azonban Budapest nem elsődleges desztináció és jellemzően nem is töltenek itt sok időt: „inkább a kontinentális Kínából érkeznek és sokszor úgy, hogy Nyugat-Európát már látták. Magyarországot a leggyakrabban Csehországgal és Ausztriával közösen látogatják, vagy ha a Balkán-országokra kíváncsiak” – teszi hozzá. Az idegenvezető szerint egyre jellemzőbb egyébként, hogy több, kisebb csoportban utaznak a kínaiak ide és a népszerűségünkhöz az is hozzátesz, hogy nemcsak hollywoodi szuperprodukciókat, de kínai filmeket is itt forgatnak.
A statisztikák alapján tavaly körülbelül 300 ezer kínai látogatott ide. Az a néhány száz fő, akinek az útját lemondták még nem feltétlenül jelent kiesést a turizmus számára. Bár a hosszú távú hatást nem lehet megjósolni, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége bizakodó és azon az állásponton vannak, hogy a főszezon kezdetére rendeződhet a helyzet. „Vannak jelenleg lemondások, mert sokan a holdújév ideje alatt utaznak, de a Kínába utazások és az onnan induló utak főszezonja is hónapokkal később kezdődik. A legtöbb utazásszervező és kinti szolgáltató is nagyon rugalmas a lemondásokkal kapcsolatban, a légitársaságok közül bár többen törölték a kínai oda-vissza tartó járatokat, ezek jellemzően későbbi időpontra módosíthatóak, vagy visszatérítik a repülőjegyek árát. Többen, akiknek a kínai utazása az ősz folyamán esedékes csak, kivárnak” – mondja Bakó Balázs, a szövetség szóvivője.
Várhatóan a Kínából Európába irányuló turizmusban is komolyabb kiesést jelenthet most a koronavírus miatti utazási korlátozás, a belső turizmus szintén kárát látja a megszorításoknak. Több ország, köztük az USA és Japán is elkezdte hazautaztatni az állampolgárait Vuhanból, a hatóságok betiltották a holdújévi ünnepségeket, és többek között a kínai Starbucksokat is bezárták. „A január 25-én kezdődő holdújév során sokan belföldön utaznak és ezt most nem tehetik meg. A kínai hatóságok nagyon komolyan veszik a korlátozásokat. A Magyarországról és a világ más területeiről is Kínába utazóknak az is gondot jelent, hogy bár az ázsiai országba szervezett kulturális körutazások helyszínei Vuhantól jellemzően legalább 1000 kilométerre fekvő helyszíneket érintenek, ideiglenesen a fő turisztikai látványosságokat is bezárták” – mondja Bakó. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Tizenkét hónapja csökkennek az élelmiszerárak Kínában
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben mérséklődött az éves infláció Kínában:…
Tovább olvasom >MTÜ: élénkül a kínai beutazó turizmus
Egyre jobban élénkül a kínai beutazó turizmus Magyarországon és Európában…
Tovább olvasom >Rájár a rúd a Sheinre
A Shein, a fast fashion online divatkereskedelem egyik vezető szereplője,…
Tovább olvasom >További cikkeink
9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >Érzelmek és emlékek
A desszertnek érzelmeket, emlékeket kell ébreszteni – ez Tiziano Mita…
Tovább olvasom >