Rekordszámú turista látogatott Japánba
Rekordszámú turista látogatott Japánba az idei második negyedévben, amit a szakértők részben a jen gyengülésével indokoltak.
A Japán Nemzeti Turisztikai Szervezet (JNTO) adatai szerint a június végével záródott három hónapban 7,2 millió külföldi látogatott az országba, ami 22 százalékkal múlja felül az egy évvel korábbit.
A külföldi turisták száma részben amiatt nőtt, hogy a második negyedévben 1 dollár átlagosan 112 jenre erősödött az egy évvel korábbi 100 jenről.
Szakértők rámutattak arra, hogy a külföldi turisták számát növelte az a japán kormányzati intézkedés is, amely megkönnyítette az ázsiai és a csendes-óceáni térség fejlődő országai állampolgárainak a beutazást.
A Financial Times arról is írt, hogy a rekordszámú turista rekordösszeget költött Japánban a második negyedévben. A három hónapban a turisták 1,8 ezer milliárd jent (15,8 milliárd dollárt) hagytak ott a szigetországban, 13 százalékkal többet mint egy éve.
A második negyedévben Dél-Koreából nőtt a legnagyobb mértékben a Japánban látogatók száma, 68 százalékkal 1,7 millióra. Hongkongból 38 százalékkal érkeztek többen, összesen 593 ezren. A tajvani turisták száma 8 százalékkal 1,3 millióra emelkedett.
A második negyedévben 404 ezer amerikai is ellátogatott Japánba, ami 15 százalékos növekedés éves összevetésben.
A Kínából érkezettek száma 1,6 millió volt, ami csak szerény, 1,8 százalékos növekedés a tavalyi második negyedévhez viszonyítva. A kínai turisták ugyanakkor átlagosan 2013 dollárt kötöttek el Japánban a negyedévben, ami 2,5 százalékkal felülmúlja az egy évvel korábbit.
Az elmúlt években a Kínából, Tajvanról, Hongkongból és Dél-Koreából érkezők adták a Japánba érkező turisták kétharmadát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >