Rekordszámú külföldi turista járt tavaly Csehországban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 01. 20. 10:52

Tavaly rekordszámú, 8,08 millió külföldi turista látogatott el a Cseh Köztársaságba, ami éves szinten 3 százalékos növekedés, ugyanakkor a hazai turisták forgalma mintegy 2-3 százalékkal csökkent – derül ki az idegenforgalommal foglalkozó Mag Consulting társaságnak a Cseh Statisztikai Hivatal kimutatásain alapuló becsléséből, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra Prágában.

Praga

„Ami a vendégéjszakákat illeti a 2014-es év azonban nem volt sikeres. Számításaink szerint a hazaiak és a külföldiek 42,4 millió éjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken, ami az előző évhez viszonyítva 2 százalékos visszaesés” – mondta Jaromír Beránek, a Mag Consulting igazgatója újságíróknak. Hozzátette: a vendégéjszakák csökkenése mögött elsősorban a hazai turisták számának csökkenése és üdülésének megrövidülése áll. Beránek szerint a csehek tavaly ismét többet utaztak külföldre, ami a gazdasági helyzet javulásával van összefüggésben.

A csehországi kereskedelmi szálláshelyeket ugyanakkor éves szinten egy százalékkal több, mintegy 15,5 millió turista, kereste fel.
Tavaly az idegenforgalomból származó bevételek meghaladták a 140 milliárd koronát, ami nagyjából egymilliárddal több, mint az eddigi legjobb 2007-es év bevételei.

Az idegenforgalmi kiadások tavaly éves szinten 10-12 százalékkal emelkedtek, és elérték a 100 milliárd koronát – közölte Beránek. (Kokes János, MTI)

Kapcsolódó cikkeink