Rekordszámú kiállító a Nagy Badacsony kóstolón
Minden eddiginél több, 35 badacsonyi pincészet mutatja be több mint 150 borát a Nagy Badacsony kóstolón szombaton a budapesti New York Palotában, ahol újdonságként a régió 16 turisztikai szolgáltatója is bemutatkozik.
A borvidék sokszínű kínálatát idén első alkalommal ismerhetik meg a kóstoló látogatói, a kiállítók között ugyanis ott lesznek a legismertebb szálláshelyek, programhelyszínek, kézműves termelők, vendéglátóhelyek is, akik a borokhoz illő finomságokkal készülnek – közölték a szervezők az MTI-vel.
A szervezők hangsúlyozták: a kóstolón résztvevő borokat idén is egy borászokból és külsős szakemberekből álló bizottság előminősíti vakkóstoló során.
A badacsonyi borok iránt mélyebben érdeklődőket két mesterkurzus is várja: Sánta Zoltán borakadémikus Úri muri – a Kéknyelűről őszintén című előadásában a badacsonyi kéknyelű sokszínűségét mutatja be hét kiváló és izgalmas tételen keresztül, míg Wolf András, a Salon Étterem és a New York Kávéház executive séfje, a Bocuse d’Or Akadémia tagja Borok ételekhez vagy ételek borokhoz címmel készül bor-ételpárosításokkal. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lengyel nagyvállalat vásárolta fel a legnagyobb moldovai borexportőrt
A lengyel Maspex felvásárolta a legnagyobb moldovai borexportőrt, a Purcari…
Tovább olvasom >Repülőn is jöhet a bor Olaszországból
Jelentősen egyszerűsödhet a beszállás az olasz repülőtereken: az új generációs…
Tovább olvasom >Minden korty egy új fejezet – teljesen megújul és szintet is lép a BB bor- és pezsgőcsalád
A borkészítés minden fázisát elemezve és átgondolva, a legújabb trendeknek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Véget ért a II. Ifjúsági PET Kupa
2025. július 20. és 25. között második alkalommal szervezte meg…
Tovább olvasom >A nagyszámú érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja nevezési határidejét a Green Pledge!
Meghosszabbított nevezési határidővel, egészen augusztus 11-e, hétfőig várja a pályázatokat…
Tovább olvasom >Online is elérhetők a Beauty Expo előadásai
A május 23–24-én megrendezett 4. Rossmann x Krémmánia Beauty Expo…
Tovább olvasom >