Rekordstabilitás, tudatos bértervezés, átgondolt juttatási gyakorlat a hazai kkv-knál
A magyar kis- és középvállalkozások idén ősszel kiemelkedő stabilitást mutatnak a munkaerőpiacon: 82 százalékuk nem tervez változást a dolgozói létszámban a következő egy évben, ami rekordmagas arány a K&H kkv bizalmi index történetében. A vállalkozások bérezési gyakorlata is egyre tudatosabb: a béremelések üteme kiegyensúlyozottabbá vált, miközben a juttatási struktúra is a hosszú távon fenntartható működést tükrözi – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, 2025 harmadik negyedéves adataiból.
A válaszadó hazai kkv-k 82 százaléka szerint nem várható érdemi változás a dolgozói létszámban az elkövetkezendő 12 hónapban. Ez minden eddiginél magasabb arány, az eddigi csúcs 77 százalék volt. Csupán a cégek 5 százaléka tervez létszámcsökkentést, ami két százalékponttal kevesebb az előző negyedévhez képest. A bővülést tervező cégek aránya mérsékeltebb, ugyanakkor ez is azt mutatja, hogy a vállalkozások a biztonságos működésre és a meglévő munkaerő megtartására helyezik a hangsúlyt.
A béremelések várható mértéke átlagosan 6 százalék, ami a 2020-as szinthez hasonlóan tervezhető növekedést jelez. A vállalkozások 65 százaléka tervezi a bérek emelését a következő évben, a fizetések változatlanságát tervező cégek aránya pedig 33 százalék. A vállalkozások mindössze 3 százaléka számít csökkenésre – ami a tavalyi harmadik negyedévhez hasonlítható érték. Mindez jól tükrözi a munkaerőpiaci egyensúlyt és az alkalmazkodóképességet a kkv szektorban.
A béren kívüli juttatások terén is a tudatos tervezés a meghatározó: a cégek 35 százaléka biztosít valamilyen formában ilyen juttatást. A leggyakoribb juttatási formák továbbra is a SZÉP kártya, a 13. havi fizetés, illetve jutalom vagy prémium, amelyek segítik a munkavállalók motivációját és megbecsülését. Emellett több vállalkozás nyújt utazási támogatást, kulturális vagy egészségmegőrző juttatásokat.
„A válaszadások alapján úgy látjuk, hogy a vállalkozások tudatosan terveznek. A stabil létszám és a kiegyensúlyozott bérnövekedés azt indikálhatja, hogy a vállalkozások a hatékonyságnövelésre, pénzügyi tudatosságra és a működési stabilitásra koncentrálnak, ami azért is pozitívum, mert ezzel nemcsak a saját, hanem a gazdaság egészének fejlődéséhez is hozzájárulnak”
– fűzte hozzá Rammacher Zoltán, a K&H lakossági és kkv szegmens marketingvezetője.
A következő időszakban a kkv-k előtt az egyik legfontosabb kérdés az lesz, miként tartják fent a fejlődésüket. A pénzintézet tapasztalatai szerint a vállalkozások rugalmassága, alkalmazkodóképessége és bizalmon alapuló működése erős alapot ad a további növekedéshez.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordjövedelmek és javuló biztonságérzet a középkorúaknál a K&H felmérése szerint
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H: újabb díjat nyert a K&H nyugdíjkihívása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Automatizálással és energiahatékonysággal vehet új irányt a magyar élelmiszeripar
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyetlen nap kellett, hogy a vegánok ne tűnjenek többé hippiknek – ilyen volt a Vegan Summit Budapest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Elyn’s Lab márka idén összesen kilenc új terméket vezetett be a piacra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

