Rekordot ért el a magyar turisták száma Horvátországban az idén
Az idén szeptember végéig közel 696 ezer magyar turista 3,5 millió éjszakát töltött Horvátországban, mindkét adat már most meghaladja – 12, illetve 9 százalékkal – az eddigi rekordnak számító 2019. egészében regisztrált számokat – közölte Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A magyar vendégek száma 696 ezer volt
A képviseletvezető arról is beszámolt, hogy a teljes horvátországi turisztikai eredmények már most szinte elérték a 2019-es csúcsév összesített adatait. Szeptember végéig 18,7 millió turista 102 millió éjszakát töltött az adriai államban. A legtöbben Németországból, Szlovéniából és Ausztriából érkeztek, Magyarország a hetedik legnagyobb küldőállam volt.
A magyar vendégek száma 696 ezer volt, 20 százalékkal nőtt, az általuk eltöltött 3,5 millió vendégéjszaka 17 százalékkal több a tavalyi egész éves adatnál. Az idén átlagosan 5 napot töltött egy-egy magyar turista Horvátországban.
A magyarok által leglátogatottabb régió ezúttal is a Kvarner-öböl volt, ahol most először meghaladta az egymilliót a magyar vendégéjszakák száma. Ezt követően Isztria, Zadar, Split és Sibenik volt a legnépszerűbb. A városok közül Crikvenicán, Viren, Rovinjban, Porecben és Medulinban nyaralt a legtöbb magyar – részletezte Ivana Herceg.
Ismertetése szerint júliusban és augusztusban járt a legtöbb magyar vendég Horvátországban, 25 százalékuk szervezett úton vett részt, a többség azonban saját maga intézte a foglalását. A magyarok többsége továbbra is a magánszállásokat kedveli, de egyre több a hotelt és kempinget választók aránya. A horvát turisztikai vezető szerint már a tavaszi hónapokban és ősszel is egyre több magyar vendéget fogadnak Horvátországban.
Hozzátette: Horvátország schengeni övezethez csatlakozása jelentősen megkönnyítette az utazást, hiszen megszűnt a határellenőrzés. Ugyanakkor jelezte, hogy emelkedtek idén az árak Horvátországban is, nem annyira az euró bevezetése, mint inkább az egész Európában tapasztalt infláció miatt.
Mladen Andrlic, Horvátország budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a több mint 25 éve Magyarországon jelen lévő horvát turisztikai szervezet történetében az idei szezon volt a legjobb.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >