Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat
A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot – jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. agrárkonferenciáján, csütörtökön, Miskolcon.

(Fotó: AM/Fekete István)
Tállai András kiemelte, a 2025-ös év komoly kihívások elé állította a magyar mezőgazdaságot, ugyanakkor a kormány gyors és célzott intézkedéseinek köszönhetően sikerült megőrizni az ágazat stabilitását. Elmondta, az agrár- és vidékfejlesztési kifizetések összege 2025-ben elérte az 1509 milliárd forintot. A 2014 óta működő Vidékfejlesztési Program keretében pedig csaknem 3000 milliárd forint támogatás jutott a magyar vidékre és mintegy 394 ezer beruházás valósult meg. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében összesen 29170 projekt kapcsán történt kifizetés, mintegy 228 milliárd forint összegben. Az államtitkár kiemelte, a 2024-ben elindult KAP Stratégiai Terv 2027-ig több mint 5650 milliárd forint forrást biztosít, amelyből mintegy 3150 milliárd forint, azaz 55% jut agrár-vidékfejlesztési célokra. A feldolgozó üzemek komplex fejlesztésére több mint 441 milliárd forintot, míg a kisebb léptékű beruházásokra 39,7 milliárd forintot, az állattartó telepek megújítására 67,7 milliárd forintot, a kertészeti fejlesztésekre 72,29 milliárd forintot, az ültetvénytelepítésre és gyógynövénytermesztésre 9,67 milliárd forintot, valamint a díszkertészeti kisvállalkozások támogatására 2,1 milliárd forintot ítéltek meg. Tállai András a Mercosur-megállapodással kapcsolatban hangsúlyozta, az Európai Unió és a dél-amerikai országok közötti szabadkereskedelmi egyezmény komoly versenyhátrányt jelenthet a magyar gazdák számára. A megállapodás megfelelő védintézkedések nélkül veszélyeztetheti a hazai hús-, cukor- és mézágazat piaci pozícióit, valamint ellentétes Magyarország GMO-mentes agrárstratégiájával is. A nemzeti kormány, ahogy az elmúlt másfél évtizedben, úgy a jövőben is mindent elkövet annak érdekében, hogy a magyar gazdák megélhetése és a magyar emberek minőségi élelmiszerrel ellátása soha ne szenvedjen csorbát. A támogatásokkal a versenyképességet, a vidéki térségek fejlődését és a hazai élelmiszer-ellátás biztonságát erősítjük – fogalmazott az államtitkár.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (4. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tavaszi forgatag a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


