Rekordokat döntött tavaly a kockázatitőke piac
A kockázatitőke-befektetők 2021-ben 38 644 ügylet keretében 671 milliárd dollárt fektettek be világszerte, ami rekordot jelent az ügyletek számát és értékét tekintve is – közölte a KPMG könyvvizsgáló legújabb riportjában hétfőn.
Kiemelték: Európában 9710 ügylet valósult meg tavaly összesen 123 milliárd dollár értékben, ami több mint kétszerese a megelőző év 54 milliárd dolláros értékének. A fintech, a zöld technológia, a kiberbiztonság és a kiszállítás területén működő vállalkozások iránt volt nagy az érdeklődés – ismertették.
A kockázatitőke-befektetők előnyben részesítik a jó referenciákkal rendelkező, korábban már befektetésben részesült cégeket; a visszatérő befektetések aránya globálisan az összes ügyleten belül 80 százalék közelébe emelkedett – jegyezték meg.
Simonyi Tamás, a KPMG szenior igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a kockázati tőkések elsősorban az Egyesült Királyságra, Németországra vagy a skandináv térségre koncentrálnak, így a kelet-európai cégek gyakran üvegplafonba ütköznek, amikor megpróbálnak forrást szerezni, hogy elérjék a világelitet.
A fenntarthatóság területe iránt érdeklődő befektetők a hangzatos ígéretek helyett a piacképes, valódi eredményekkel kecsegtető, például energiahatékonyságot, nyersanyag-megtakarítást, káros- vagy ritka anyagok kiváltását ígérő vállalkozásokat keresik – jegyezte meg.
A KPMG a kutatás alapján arra számít, hogy 2022-ben a kockázatitőke-befektetések a világ legtöbb részén nagyon jelentősek maradnak, és az olyan kevésbé fejlett piacok, mint Afrika és a Közel-Kelet is különösen növekvő figyelemre számíthatnak.
A fintech várhatóan továbbra is a legforróbb területek egyike marad, mellette a B2B szolgáltatások, az egészségügyi technológia, a kiberbiztonság és a mesterséges intelligencia alkalmazása is tartja majd magát, továbbá a fenntarthatóság felé irányuló kockázatitőke-befektetések is várhatóan növekednek majd – olvasható a közleményben.
A könyvvizsgáló felmérése magyar adatokat nem tartalmaz.
Kapcsolódó cikkeink
Amikor a védelem már nem elég – Kiberkitettség 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fintech forradalomra számít a most 20 éves Számlázz.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Revolut: helyi fiók és magyar vezető a láthatáron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsugorodó szaloncukrok: kisebb csomagok várják a vásárlókat idén karácsonykor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >