Rekordmértékben zuhant a foglalkoztatás az Európai Unióban a második negyedévben
A második negyedévben a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza a foglalkoztatás az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
Az euróövezetben 2,9 százalékkal, az Európai Unióban 2,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma az előző negyedévihez képest, ami mindkét régió esetében a nyilvántartás 1995-ös kezdete óta a legnagyobb mértékű visszaesés.
Az egy évvel korábbival összevetve is mindkét régióban a valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent a foglalkoztatás a második negyedévben: az euróövezetben 3,1 százalékkal, az EU-ban 2,9 százalékkal.
Az első negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékos, az EU-ban 0,2 százalékos volt a foglalkoztatás negyedéves csökkenése. Éves összevetésben mindkét régióban 0,4 százalékkal nőtt a foglalkoztatás az első negyedévben.
A részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésének köszönhetően a foglalkoztatás kevésbé csökkent mint a teljesített munkaórák száma. Az euróövezetben az előző negyedévihez képest 12,8 százalékkal kevesebb munkaórát teljesítettek az alkalmazottak a második negyedévben, az EU-ban pedig 10,7 százalékkal kevesebbet. Éves bázison a csökkenés 16,6 százalék volt az euróövezetben és 13,8 százalék az EU-ban. A csökkenés éves és negyedéves bázison egyaránt mindkét régióban a valaha regisztrált legnagyobb.
A foglalkoztatás az EU minden tagállamában csökkent a második negyedévben, Málta kivételével, ahol az előző negyedévihez képest 0,6 százalékkal növekedett. A legnagyobb negyedéves csökkenés Spanyolországban következett be, 7,5 százalékos. Írországban 6,1 százalékkal, Magyarországon 5,3 százalékkal, Észtországban 5,1 százalékkal csökkent a foglalkoztatás a második negyedévben az elsőhöz képest.
A koronavírus-válság előtti legmagasabb szinthez, a 2019 negyedik negyedévihez képest az euróövezetben 5,1 millióval, 3,2 százalékkal, az EU-ban pedig 6,1 millióval, 2,9 százalékkal csökkent a foglalkoztatás az idei második negyedévben. A foglalkoztatás szintje mindkét régióban a 2017 első negyedévinek felel meg.
A ledolgozott munkaórák száma a 2019 negyedik negyedévivel összevetve 16,4 százalékkal csökkent az euróövezetben a második negyedévben és 13,5 százalékkal az EU-ban. A csökkenés mértéke mindkét régióban a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta a legnagyobb. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a jövő hónap közepén ér véget az Európai lakossági egészségfelmérés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Prémium ital, prémium irodalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kovász- és kombuchamegosztó kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stílus, nyelv, eszköz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

