Rekordmértékben csökkent az euróövezeti és az uniós GDP
Az előző negyedévihez képest a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza az euróövezet és az EU hazai összterméke az első negyedévben.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte nem végleges adatként, hogy az első negyedévben szezonális kiigazítással 3,6 százalékkal csökkent az euróövezet 19 tagállamának hazai összterméke (GDP) az előző negyedévhez képest, az Európai Unió 27 tagállamában pedig 3,2 százalékkal.
A negyedéves csökkenés mértéke a legnagyobb az összehasonlítható alapon vezetett statisztikák 1995-ös kezdete óta.
Az előző negyedévben, 2019 negyedik negyedévében az euróövezeti és az uniós növekedés egyaránt 0,1 százalék volt negyedéves összevetésben.
Negyedéves bázison a legnagyobb mértékben a francia és az olasz GDP csökkent az első negyedévben, egyaránt 5,3 százalékkal. A szlovák és a spanyol GDP pedig 5,2 százalékkal. Negyedéves bázison a GDP csak Írországban (+1,2 százalék), valamint Bulgáriában és Romániában (+0,3 százalék), illetve Svédországban (+0,1 százalék) emelkedett.
A tavalyi első negyedévvel összevetve az idei első negyedévben szezonális kiigazítással 3,1 százalékkal csökkent a hazai össztermék az euróövezetben és 2,6 százalékkal az EU-ban. Az előző negyedévben, a tavalyi negyedikben 1,0 százalék volt az euróövezeti és 1,2 százalék az uniós GDP-növekedés éves bázison.
Az első negyedévi éves GDP-csökkenés az euróövezetben és az EU-ban is 2009 harmadik negyedéve óta a legnagyobbnak bizonyult. Akkor az euróövezetben 4,5 százalékkal, az EU-ban 4,4 százalékkal csökkent a GDP éves szinten.
A nagyobb nemzetgazdaságok sorában a legnagyobb mértékben az olasz, a francia és a spanyol GDP esett vissza éves bázison az első negyedévben, 5,4, 5 és 4,1 százalékkal.
Éves alapon a legjelentősebben Íroroszágban nőtt a GDP, 4,5 százalékkal. Romániában 2,7 százalékkal, Litvániában és Bulgáriában pedig egyaránt 2,4 százalékos bővülést jegyeztek fel.
Az Eurostat adatai szerint az idei első negyedévben a magyar GDP 0,4 százalékkal csökkent negyedéves és 2 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bárhol az unióban
A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint 2010 és 2023…
Tovább olvasom >Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >EU-USA vámháború: a vám rossz a cégeknek, még rosszabbak a fogyasztóknak
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen sajnálatát fejezte…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >