Rekordmértékben csökkent a G20-csoport gazdasági teljesítménye az első negyedévben
Az új koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések következtében példátlan mértékben csökkent a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hazai összterméke (GDP) az első negyedévben.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) csütörtökön közzétett jelentése szerint január-márciusban az előző negyedévhez képest 3,4 százalékkal esett vissza a gazdaság teljesítménye a világgazdasági szintű GDP-érték több mint 80 százalékát előállító csoportban.
Ez az adatok rögzítésének kezdete, 1998 óta a legerősebb csökkenés. Még a pénzügyi világválság csúcsán, 2009 első negyedévében is sokkal jobb volt a helyzet, akkor csak 1,5 százalékkal esett vissza a G20-ak gazdasági teljesítménye.
A csoport tagjai közül azok az országok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, amelyek legelőször vezették be a járvány gyors terjedését fékező, ámde a gazdaságot megbénító szigorú intézkedéseket. Így Kínában 9,8 százalékkal, Franciaországban és Olaszországban pedig 5,3-5,3 százalékkal csökkent a GDP.
Az Európai Unió egészében 3,2 százalékra rúgott a visszaesés üteme, ezen belül az euróövezetben 3,6 százalékos csökkenést mértek.
Az előző negyedévhez képest meredeken csökkent a gazdaság teljesítménye Németországban (-2,2 százalék), Kanadában (-2,1 százalék) és az Egyesült Királyságban (-2,0 százalék).
Brazíliában 1,5 százalékos, az Egyesült Államokban és Dél-Koreában 1,3-1,3 százalékos, Mexikóban pedig 1,2 százalékos visszaesést mértek.
Kevésbé volt erős a GDP csökkenésének üteme Indonéziában (-0,7 százalék), Japánban (-0,6 százalék) és Ausztráliában (-0,3 százalék).
Növekedést csak két ország tudott elérni: India 0,7 százalékosat, Törökország 0,6 százalékosat.
Éves összevetésben a G20-csoport gazdasági teljesítménye 1,5 százalékkal esett vissza az első negyedévben. A legerősebb növekedést Törökország érte el 4,4 százalékkal, a legnagyobb csökkenést pedig Kína 6,8 százalékkal.
A tavalyi első negyedévben a G20-csoport gazdasága éves szinten 3,0 százalékkal, az előző három hónaphoz képest pedig 0,8 százalékkal nőtt, míg a tavalyi utolsó negyedévben 2,8 százalékra, illetve 0,6 százalékra rúgott a GDP-növekedés üteme.
A 37 tagállamot tömörítő OECD gazdasága negyedéves összehasonlításban 1,8 százalékkal, éves szinten pedig 0,8 százalékkal zsugorodott idén január-márciusban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >Felgyorsult a kéknyelv-betegség terjedése Hollandiában
Hollandiában megugrott a kérődző állatokat megtámadó kéknyelv-betegség eseteinek száma –…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >