Rekordméretű növekedés történt 2020-ban az élelmiszeriparban
A Kantar piackutató vállalat szerint a konzerves húsoktól és a sörtől kezdve a cukron át a fehérítőszerekig mindent elkapkodtak a polcokról a vásárlók.
A felméréséhez 42 ország háztartásainak adatait gyűjtötték össze, amelyek a világ népességének 66%-át és a bruttó hazai termék (GDP) 83%-át képviselik – közölte a Kantar.
Legnagyobb nyertesek
A Kantar 2021-es globális felmérése szerint az italok, a tejtermékek és az élelmiszerek azok a termékek, amelyek jellemzően a globális élelmiszer-értékesítés közel ötharmadát teszik ki.
A jelentés szerint az otthoni főzés és sütés 26%-kal növelte a húskonzervek forgalmát, míg a cukor és édesítőszerekét 15%-kal, a fűszernövényekét pedig 13%-kal. A latin-amerikai vásárlók pedig a legtöbb élelmiszer-kategóriában a növekedés motorjai voltak.
Alkohol kereskedelem
A kimutatás alapján a leghosszabb zárlatokkal küszködő nyugat-európai lakosok alkohollal csillapították unalmukat, melynek következtében 2019-hez képest több mint ötszörösére növelték az eladásokat 2020-ban.
Kapcsolódó cikkeink
AMC: több mint 80 ezer látogatót fogadott az idei OMÉK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kukoricapiac: gyenge termés, növekvő bizonytalanság, átrendeződő import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Versenyképes agrárium a vidék fejlődéséért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >