Rekordmennyiségű sört főzött tavaly a cseh Budvar
Rekordmennyiségű, 1,424 millió hektoliter sört főzött tavaly a csehországi Budvar sörgyár. Éves szinten ez 6,2 százalékos növekedés, ugyanakkor a legnagyobb mennyiség a Ceské Budejovice-i sörgyár 118 éves történetében – közölte Petr Samec, a cég szóvivője szerdán.
Rekordokat döntött a második legnagyobb cseh sörgyár kivitele is. A világ 65 országába 763 ezer hektoliter sört szállítottak, ami 106 ezer hektoliterrel több, mint 2012-ben. A sörgyár bevételei tavaly 94 millió koronával emelkedtek, és meghaladták a 2,223 milliárd koronát.
„A tavalyi üzleti eredményeket sikernek tekintjük, mert sörgyárunk üzletileg sokkal sikeresebb volt, mint a csehországi sörfőző ipar egésze. Több tekintetben a gyár történetének legjobb eredményeit értük el” – jelentette ki Jirí Bocek, a Budvar igazgatója újságírók előtt.
A csehországi sörgyárak összesített tavalyi adatai egyelőre nem ismeretesek. A sörgyárak szövetségének kimutatása szerint a január-októberi időszakban a csehországi sörgyártás éves szinten 1,5 százalékkal visszaesett, miközben a kivitel 4,6 százalékkal emelkedett.
A legnagyobb cseh sörgyár, a pilseni Prazdroj várhatóan február elején közli tavalyi gazdálkodási adatait, míg a harmadik Heineken még később. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >