Rekordmennyiségű sört exportált tavaly Csehország
Rekordmennyiségű, 6,13 millió hektoliter sört exportáltak tavaly a csehországi sörgyárak – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
A legnagyobb mennyiségű cseh sört Szlovákiában, Németországban, Lengyelországban és Oroszországban fogyasztották el.
Tomás Slunecko, a cseh sörgyárak szövetségének ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években folyamatosan növekszik a sörfogyasztás azokban az államokban is, amelyek korábban inkább a bor vagy más alkoholos italok fogyasztásáról voltak ismertek.
„Jó példa erre Spanyolország, Portugália de Franciaország is. Ezekben az országokban a helyi sörök mellett egyre népszerűbb a cseh sör is”
– mondta újságíróknak az elnök.
Kifejtette: a cseh sör iránti kereslet többek között annak is eredménye, hogy a csehországi sörgyárak termékeit, például a japán tulajdonban lévő nagy múltú pilseni Prazdroj legismertebb terméke, a Pilsner Urquell sört külföldön elérhető árakon értékesítik. „Sajnálatos, hogy itthon (Csehországban) számos népszerű sör ára túlságosan megugrott, ami a kereslet stagnálásához, vagy csökkenéséhez vezetett” – jegyezte meg a söripari szakember.
Az állami tulajdonban lévő Budejovicky Budvar sörgyár tavaly rekordmennyiségű 1,9 millió hektoliter sört szállított külföldi megrendelőinek, ez a termelés 70 százalékát jelenti.
Eddig a legnagyobb sörexportot 2022-ben mutatták ki, amikor 5,5 millió hektoliter sör került külföldre.
A tavalyi csehországi sörtermelés hivatalos összesített adatait egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Ezt megelőzően, 2023-ban azonban a csehországi sörgyárak 20 millió hektoliter sört főztek, 2,7 százalékkal kevesebbet mint az előző évben. Az egy személyre eső sörfogyasztás 136 literről 128 literre esett vissza, ami példátlanul alacsony szám.
Tomás Slunecko szerint ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány következtében módosultak a csehek sörfogyasztási szokásai is, és egyre több cseh iszik a normális sör helyett alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalokat.
Kapcsolódó cikkeink
Stabilizálódó prémiumszegmens, erősödő alkoholmentes kínálat – így alakult az uniós és hazai sörpiac 2024-ben
Az Európai Unió tagállamai 2024-ben összesen 34,7 milliárd liter sört…
Tovább olvasom >Történelmi mélypontra süllyedt a német sörpiac – egyre népszerűbb az alkoholmentes változat
Több mint harmincéves mélypontra esett a német sörértékesítés 2025 első…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jason Momoával mutatkozott be Magyarországon a Meili Vodka
Az elmúlt két év egyik legtöbb díjat elnyerő vodkája (2…
Tovább olvasom >Szallas.hu: jelentősen nőtt az augusztus 20-ára és az ünnepet követő napokra szóló foglalások száma
Az augusztus 20-i érkezésre szóló szállásfoglalások száma 58 százalékkal nőtt…
Tovább olvasom >K&H: egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási viszonyok
Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem…
Tovább olvasom >