Rekordforgalommal zárta 2025 utolsó negyedévét a Masterplast
A Masterplast Nyrt. 2025 negyedik negyedévében az előző évinél 83 százalékkal nagyobb, 60,9 millió euró konszolidált árbevételt ért el, amely a vállalat történetének legmagasabb negyedéves forgalma – közölte az építőanyag-gyártó vállalat a tőzsde honlapján csütörtökön.
A jelentés szerint tavaly a negyedik negyedévben a társaság adózott nyeresége – az egyedi tételek hatását kiszűrve – 2,177 millió euró lett, szemben az előző év azonos időszakában realizált 8,932 millió eurós veszteséggel.
A normál üzletmenet szerinti EBITDA 6,4 millió euró volt, ami a vállalat eddigi harmadik legerősebb negyedéves teljesítményének felel meg, 10,6 százalékos EBITDA-hányad mellett az utolsó negyedévben.
Közölték:
a kiemelkedő negyedéves teljesítménynek köszönhetően éves szinten is megvalósult a korábban jelzett eredményességi fordulat. Ebben meghatározó szerepe volt a Hitelesített Energiamegtakarítások (HEM) piacán elért intenzív értékesítési aktivitásnak, emellett a vállalat termékkínálatának több szegmensében is keresletbővülést mértek.
A forgalomnövekedés a termelési volumenek emelkedését eredményezte, ami magasabb kapacitáskihasználtságot, javuló működési hatékonyságot tett lehetővé – írták.
Tavaly egész évben a csoport árbevétele 171,2 millió euróra emelkedett, az előző évi 136,1, millió euróról. Az egyedi tételek hatásától tisztított éves EBITDA meghaladta a 12 millió eurót, ami számottevő javulást jelent az előző évhez képest. A működési eredményesség fordulatát jelzi, hogy az egyedi tételek nélküli éves EBIT 4,4 millió euró nyereséget mutatott.
A jelentésben kiemelték, hogy a társaság pénzügyi pozíciója erősödött, a pénzeszköz-állomány 11,3 millió euróra emelkedett, az év végén esedékes kötvény- és hiteltörlesztéseiket újabb külső forrás bevonása nélkül, sikeresen teljesítették.
Áttekintették és újrahangolták gyártási stratégiát, amelynek eredményeként az olasz EPS gyártóegység bezárása, valamint a kőzetgyapot beruházás leállítása mellett határoztak. Az intézkedésekkel összefüggésben 9,8 millió euró összegű értékvesztést és céltartalékot, továbbá 1,3 millió euró pénzügyi ráfordítást számoltak el tavaly. Ezek egyszeri tételként terhelték a 2025-ös eredményt, ugyanakkor a vállalat likviditására nem gyakoroltak hatást – írták.
Kitértek arra, hogy a magyar piac rendkívül erős növekedést ért el, az árbevétel mindegyik termékcsoport esetében a bázis felett zárt a negyedik negyedévben, a teljes forgalom pedig 177 százalékkal nőtt 2025-ben.
A várakozásaik szerint a jelenleg felfokozott kereslet várhatóan 2026 első negyedévében még fennmarad, majd fenntarthatóbb szintre állhat be.
Közölték azt is,
az 1997-ben alapított Masterplast Közép-Európa legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag-gyártója, munkatársainak száma meghaladja az 1100-at, exportpartnerein keresztül az európai országok többségében jelen van. Tíz európai országban rendelkezik saját leányvállalattal és több mint ötezer terméket forgalmaz.
A társaság prémium kategóriás kibocsátó, 2011 óta jegyzik a Budapesti Értéktőzsdén, árfolyama az utóbbi évben 2210 és 3130 forint között változott.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tavaszi forgatag a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

