Rekordévet zárt a turizmus Párizsban
Visszatértek a külföldi turisták Párizsba, és 2017-ben rekordot döntött a turizmus az azt megelőző két, a terrortámadások miatt gyenge év után.
A párizsi szállodaipar tavaly 2,9 millióval több turistát fogadott, mint 2016-ban, és összesen 33,8 millió hotelfoglalást regisztrált – közölte csütörtökön a Párizs környéki Ile-de-France régió turisztikai bizottsága.
„A régió 2016-ban mintegy 1,5 millió látogatót veszített, ezért nagyon meglepődtünk az ugrásszerű növekedéstől és rekordtól, ami egyáltalán nem volt egyértelmű” – mondta Eric Jeunemaitre, a szervezet elnöke sajtótájékoztatón. Kivétel nélkül minden kategória fejlődést mutatott – tette hozzá.
Az átlagban 9,5 százalékos javulás elsősorban a külföldi turistáknak köszönhető, akik közül 13,7 százalékkal többen látogattak Párizsba tavaly, mint 2016-ban, a belföldi turisták aránya 5,9 százalékkal nőtt.
A terrortámadások miatt leginkább az elmaradt kínai és japán turisták visszatérése a legszembetűnőbb, előbbiek száma 17,8 százalékkal, utóbbiaké 32,8 százalékkal nőtt.
Párizsba továbbra is az Egyesült Államokból érkezik a legtöbb külföldi turista, tavaly 2,4 millió, ami 18,3 százalékos emelkedés 2016-hoz képest, őket követik a németek, akiknek az aránya 19,5 százalékkal nőtt.
A francia fővárosba látogatók 42,6 százaléka belföldi turista.
A látogatottsági rekord a turisztikai bizottság szerint egyszerre köszönhető a javuló környezetnek és a turisztikai ágazat szereplőinek.
„A tavalyi nyugodt évvel visszatért a bizalom, nem voltak merényletek és különösebben negatív események” – mondta Eric Jeunemaitre.
A Párizsba és környékére látogató, nem kizárólag hotelben megszálló turisták száma még nem ismert. Becslések szerint tavaly 49 millió körül mozgott a 2016-ban mért 45 millió után.
A teljes országra vonatkozó tavalyi adatokat a francia kormány még nem tette közzé, de a szakemberek szerint 88-89 millió körül volt tavaly a Franciaországba látogató külföldi turisták száma. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >