Rekordévet zárt a legnagyobb retail szolgáltató
Mintegy 4,8 milliárd forintos rekordbevétellel zárta tavalyi üzleti évét a Laurel cégcsoport.Az ország piacvezető kassza- és retail szolgáltatója a pénztárgépek online átállításával a szokásos terhelésének többszörösén üzemelt, de idén visszatér a „normál üzemhez” és a továbbiakban elsősorban a szektorhoz kapcsolódó innovációkra koncentrál.
Tavaly 4,8 milliárd forint árbevételt ért el a legnagyobb hazai kassza- és retail szolgáltató. A 22 éves múlttal rendelkező Laurel cégcsoport kiemelkedő teljesítménye jelentős részben a kasszák online átállításának köszönhető.
A megszokotthoz képest három-négyszeres kapacitással dolgoztunk, hogy vállalásainkat az elvárt minőségben és határidőre teljesítsük– összegezte a cég előző 12 hónapját a társaság tulajdonos-ügyvezetője.Bessenyei István hozzátette, a múlt év bizonyos értelemben egyetlen, nagy projekt volt. Gyakorlatilag az eddig kihelyezett rendszereink mindegyikét online kasszává kellett átalakítani 2014-ben.
A vállalkozás mintegy 16 ezer kasszát kezel, amiből 4,5 ezren az általa fejlesztett Laura kasszarendszer fut. Ez a szektorban egyedülálló stabilitást ad a cégnek, de most kivételesen egyszerre jelentett rengeteg munkát is, hiszen minden ügyfelüket szorította a törvényi határidő. Az igények megfelelő, szinte egyidejű kiszolgálásához fel kellett bővíteni a cég létszámát is, de 2015-ben visszaállnak a normál működésre.
Nyilvánvaló, hogy felelősek vagyunk ügyfeleinkért és teljesítenünk kellett az online átállásból adódó kötelezettségeinket. A tavalyi év azonban elmúlt,a Laurel csoport továbbra is a tőle megszokott magas színvonalon szolgálja ki ügyfeleit a 2015-ös év megváltozott piaci igényeinek megfelelően. Egyben a cég visszahelyezi a fókuszt oda, ahol mindig is a legerősebb volt; a kereskedelmet szolgáló technológiák fejlesztésére, az innovációra − mondta Bessenyei István.
Kapcsolódó cikkeink
Tolvajt fogott az AI az első magyar hibrid okosboltban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő boltja már nyitva van
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két korsóval a túlélésért – így zárták a 2024-es évet a hazai kisüzemi sörfőzdék
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rózsaszín kamionok és kortárs művészek és influencerek hozzák mozgásba a reményt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >SAP: Nagy ugrás a PwC vállalati erőforrás-tervezésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

