Rekordbevételt ért el 2021-ben a Continental Dohányipari Zrt.
Fennállása eddigi legerősebb évét zárta a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt. 2021-ben: a társaság árbevétele 56,4 milliárd, adózott eredménye 6,4 milliárd forintot tett ki, előbbi 20 százalékos, utóbbi 7 százalékos növekedés 2020-hoz képest – közölte a cég az MTI-vel kedden.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2022/06/dohany-okk.jpg)
Rekordárbevételt könyvelt el tavaly a Continental
A több mint 500 munkavállalót foglalkoztató cég az értékesítés területén is eredményes évet zárt: a cigaretta- és a forgalom motorjának tekinthető szivarkaeladások egyaránt növekedtek tavaly. Ugyan a fogyasztási dohányból – a fogyasztásidohány-piac általánosságban is megfigyelhető zsugorodásával szinkronban – kevesebbet értékesítettek, mint 2020-ban, ez egyrészt a termékcsoport adótartalmának a cigarettához képest nagyobb mértékű emelkedésére, másrészt az újgenerációs dohánytermékek térnyerésére vezethető vissza. A nemzetközi jelenlétét is tovább erősítette a társaság 2021-ben, szivarkáival többek között a dél-amerikai piacon, Chilében is megjelent.
Arra is kitértek, hogy 2021 elején a Continental közel 10 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását kezdte meg. A sátoraljaújhelyi dohánygyárban többek között egy modern géppark – köztük egy lézerperforációs gyártógép, illetve különböző laboreszközök – kialakítására került sor. A beruházás fő eleme a 3 szintes üzemcsarnok, amely elősegíti a dohányvágat-előállítási kapacitás mintegy 25 százalékos növelését. Az üzemcsarnok kialakítása a befejezéséhez közeledik, az átadása a betelepített gépsor indulásával együtt a tervek szerint 2022 őszén várható.
Közölték, hogy az idén a Continental a folyamatban lévő beruházás befejezésén, az új üzemcsarnok átadásán túl további kapacitásnövelést tervez, emellett technológia-kölcsönzéssel is bővítené tevékenységét. Az exporttevékenység erősítése szintén céljuk, elsősorban ázsiai, azon belül is közel-keleti fókusszal. A társaság kiemelt hangsúlyt fektet továbbá a bizonytalan gazdasági helyzet által előidézett külső kihívások kezelésére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Randstad: az FMCG és a HORECA szektor a legbizakodóbb árbevétel emelkedés terén
A megkérdezett magyarországi vállalatok 50 százaléka nettó árbevételének emelkedésére számít…
Tovább olvasom >A kínai piac tartja el a dohányipart
Miközben a világ nagy részén a szigorú szabályozások és adóemelések…
Tovább olvasom >A legnagyobb értékben a gabonafélék árbevétele nőtt
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 14 exportértéke…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >