Rekordáron keltek el a Grand Tokaj Zrt. muzeális borai
Rekordáron keltek el a Grand Tokaj Zrt. muzeális aszúi a Tokaji Borlovagrend hatodik alkalommal megrendezett Nagy Tokaji Borárverésén, Tokajban.

Goreczky Gergely, az állami tulajdonú társaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az 1963-ban készült, 12 palack ötputtonyos aszúból álló tétel 1,7 millió forintért kelt el, vagyis egy félliteres üveg bor mintegy 140 ezer forintért talált gazdára. Az 55 éves aszút a tokaji borárverésen interneten most először licitáló londoni Pall Mall 67 nevű klub egyik tagja vásárolta meg. A vezérigazgató hozzátette: a muzeális borok iránti jelentős érdeklődést arra szeretnék felhasználni, hogy ráirányítsák a figyelmet a most készülő aszúkra.
Molnár Péter a szervező Tokaji Borlovagrend ceremóniamestere az esemény bevezetőjében azt mondta: a borárverés során évről-évre meg tudják mutatni annak a kincses ládának a tartalmát, amelyet évszázadok óta őriznek Tokaj-Hegyalján. Az árverésre kínált tételek máshol nem megvásárolhatók, vagyis különleges borokra tehettek szert a vevők.
Az árverésen 24 pincészet 39 borát kínálták, az összesített leütési érték közel húszmillió forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Támogatásokkal és intézkedésekkel segíti az agrártárca a szőlő- és borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Befejeződött a tokaji kutatóintézet beruházása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kreatinnal dúsított gumicukor-szelet nyerte az édesség- és snackipar innovációs versenyét idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >„Bevált receptek és új hullámok” – trade marketing a következő években (online, térítésmentes konferencia)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar élelmiszeripari cégek mutatkoznak be Dubajban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
